Falunapi torta és egyéb vigadalmak Bélfenyéren

Falunapi torta és egyéb vigadalmak Bélfenyéren

Bélfenyér a dél-bihari térség kevés megmaradt magyar többségű településeinek egyike, s habár a történelem viharai e közösséget is alaposan megtépázták, mégis, mai napig több, mint félezer magyar lakosa töretlenül őrzi itt ősei hitét és nyelvét. Alig száz esztendővel korábban a még 1500 főt számláló helyi magyarság fejlődő mezőgazdasági élettel, működő gőzmalommal, virágzó egyleti tevékenységgel csinos településként tekintett a XX. századra. Sok hát a teendő, hogy bár részben vissza lehessen hozni az egykori gyarapodó falu képét.

Éppen ezért hasznos és fontos, hogy ma is van lelkes embereknek egy szűkebb csoportja, mely évről évre megszervezi a település napját, és mely közösséggé próbálja kovácsolni a falu népét. A hétvégén tízedik alkalommal megrendezett bélfenyéri falunapoknak ezúttal a legnagyobb látványossága kétségkívül a falu tortája volt, amely két méter hosszúra és 1,2 méter szélesre sikeredett, és amelyet Balogh Margit két falubéli asszony segítségével 320 tojásból sütött.

falunapi tortaA hétvégi vigadalom már szombat este elkezdődött a focipályán, majd vasárnap egész napos programok között válogathattak a szórakozni vágyók. A bográcsfőző versenyre tíz mesterszakács, illetve csapat nevezett be, közülük Szász István bélfenyéri származású tenkei „ízmester” vitte el a pálmát, majd kezdetét vette az össznépi kóstolás és elbírálás is. Nem sokkal a bográcstüzek korai fellobbanása után a helyieket az ünnepi szentmisén várta a római katolikus plébániatemplomban.

A délután folyamán a focikedvelőknek állt a zászló, ugyanis a megszervezett focibajnokságon a környék valamennyi települése megmérkőzött, közben ügyességi vetélkedők is zajlottak, mi több, a pacikat is megülhették a kisebb és nagyobb gyermekek egyaránt.

A helyi Csillag néptánccsoportot követően a belényesújlaki Rezgő néptánccsoport verte a csizmaszárat és forgatta a szoknyát, majd a bihari TDC B. Like adott fergeteges ízelítőt a modernebb táncműfaj kedvelőinek. A legnagyobb népszerűségnek azonban, mint már említettük, a hatalmasra sikeredett torta felszeletelése és kiosztása örvendett, hisz kicsitől nagyjáig minden édesszájúnak jutott bőven belőle.

váradi dalnokok bélfenyéri falunapok bélfenyéri falunapok2Az estre a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus tette fel a babérkoszorút, majd Kelemen Sacival folytatódott a zenés-táncos vigadalom. Zárásként, kapcsolódva az augusztus 20-i nemzeti ünnephez, a szervezők látványos tűzijátékkal kápráztatták el a helybélieket.

Zahari és Török bélfenyéri foci bélfenyéri bográcsfőző verseny

A rendezvényt, amelyre kilátogatott Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke is, a néppárt, illetve a település önkéntesei szervezték Zahari Jakab bélfenyéri helyi elnök, valamint Török Sándor, az EMNT megyei elnökének közreműködésével, továbbá a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete, Tenke Község Polgármesteri Hivatala és a bélfenyéri római katolikus plébánia támogatásával – közli az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.

 

 

Facebook
Érintő hírportál