Felhívás az érmelléki borászok számára!

Felhívás az érmelléki borászok számára!

Tisztelt termelők!

Széleskörű az egyetértés, hogy az érmelléki borvidék talpra állásának alapja a bakator szőlőfajta visszatelepítése-örökítése, ahogyan régen, úgy ma is a legfőbb szőlőfajta lehessen. Az Önök szorgalma, szaktudása, az érmelléki borvidék adottságai és a bakator szőlőfajta nagy dolgokra hivatott.
A magyarországi borászok jó véleménnyel voltak az Érmelléken kóstolt vörösborokról, de azt is egyértelművé tették, hogy ez inkább egy fehérboros borvidék. A bakatort javasolják első helyen, ezenkívül ígéretesnek tartották a királyleányka, esetleg az ottonel muskotály borokat is.
Korábbi ígéretünk szerint elkészíttettük az érmelléki piros bakator oltványokat. Az oltócsapokat Heit Lóránd adományozta, az oltást és az oltványnevelést a magyarországi Lócsi szőlőoltvány készítő kft. végezte.
Idén is szándékunkban áll oltványokat készíttetni, amik majd jövőre fognak kiosztásra kerülni. Tehát ha valakinek most nincs előkészített területe, az a következő években kaphat majd szaporítóanyagot. Célunk az is, hogy ezt ingyen biztosítsuk.
Akik az idén tudnak telepíteni bakatort, azok legyenek szívesek email-ben (vinotekavura@gmail.com),vagy telefonon (0755 /119-958) jelezni a szükséges oltvány mennyiségét, legkésőbb február 20-ig.

A Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete(Pálfi Noémi elnök)
A Külhoni Magyar Borászok Egyesülete(Maurer Oszkár elnök)

 

Facebook
Érintő hírportál