Fidelitas-küldöttség járt Nagyváradon

Fidelitas-küldöttség járt Nagyváradon

Péntek délután a Bihar megyei Erdélyi Magyar Néppárt meghívására a Baranya megyei Fidelitas küldöttsége érkezett Nagyváradra. Ezt megelőzően a Pécs városával testvérváros Aradon is találkoztak a helyi néppárt szervezetével, illetve azokkal a fiatalokkal, akik a jövőben a Bihar megyeiekhez hasonlóan szeretnék létrehozni a Mintát, a néppárt ifjúsági partnerszervezetét.
A Fidelitas a Fidesz ifjúsági társszervezeteként, az új nemzedék képviseletében alakult 1996-ban. Célja az ifjúságot közvetve vagy közvetlenül érintő kérdésekről vallott nézetek, vélemények képviselete, részvétel az ifjúsági közéletben országos és helyi szinten egyaránt, kiemelt figyelmet fordítva a fiatalok jogaira és érdekképviseletére. A Fidelitas olyan fiatalok közössége, akiket foglalkoztatnak a társadalmat érintő legfontosabb közéleti kérdések, problémák és a lehetséges megoldások. Utóbbi példájára jött létre az erdélyi Minta ifjúsági szervezet is.
Az Aradról Nagyváradra érkezett pécsi küldöttséget Szántó Imre László, a Fidelitas Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Kabinetjének vezetője, a szervezet Baranya megyei alelnöke vezette. A bihari és a baranyai ifjúsági szervezeteket már több mint egy esztendős ismeretség fűzi egymáshoz, ugyanis a váradi Minta a 2014-es országgyűlési választások idején segítette a pécsi, illetve a szolnoki szervezetek kampánymunkáját. A Fidelitas ifjúsági szervezetének önkéntesei pedig a romániai elnökválasztás idején Szilágyi Zsolt elnökjelölt népszerűsítésében segédkeztek.
Jelen látogatás a további jó kapcsolatok épülését célozta.
A pécsieket péntek délután Tőkés László EP-képviselő is fogadta nagyváradi irodájában.
A küldöttség a megyeközpontból Kolozsvárra vette útját.

Facebook
Érintő hírportál