Gyanús kenderültetvényt fedeztek fel Székelyhíd határában

Gyanús kenderültetvényt fedeztek fel Székelyhíd határában

A Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei egy ellenőrzés során gyanús kenderültetvényre (cannabis) bukkantak Székelyhíd határában.

A mintegy 1,7 hektár területen termesztett kendernek sem a magja, sem pedig a termesztési technológiája nem egyezik az engedélyeztetésben és a szerződésben foglaltakkal. Ugyanis a mezőgazdasági igazgatóság mindössze négy ültetvényesnek adott ki engedélyt ipari kender termesztésére (egy közülük a nem megfelelő időjárási viszonyokra hivatkozva visszaadta jogosultságát), így az említett ellenőrzés során a három ültetvényes közül az egyik (a bákói Terra Hemp Bucureşti cég) kicserélte mind a vetőmagot, mind az engedélyezett termesztési módszereket.

A szabadban termesztett ipari kender helyett a magvakat üvegházakban és cserepekben nevelték, és az engedélyezett Zenit-fajta helyett két másik ismeretlen fajtára cserélték a vetőmagot. Ezekre pedig nem tudtak felmutatni semmilyen bizonylatot – mondta a megyei igazgatóság vezetője, Nicolae Hodișan az ebihoreanul hírportálnak.

Az ültetvény eredét tisztázandó, a megyei rendőrséget is bevonták, hisz könnyen lehet, hogy marihuána ültetvényt füleltek le az érmelléki kisváros határában.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál