Ha a kultúrember nem politizál, fizetésemelést sem kap Érmihályfalván

Ha a kultúrember nem politizál, fizetésemelést sem kap Érmihályfalván

A Gizella malom (avagy a valamikori kultúrközpont) másfél évtizedes kálváriájával kapcsolatban előre vetítettük, hogy visszatérünk a kulturális élet jótállóinak diszkriminatív helyzetére, ami a mihályfalvi polgármester sajátos törvényértelmezéséből fakad. Nyakó József ugyanis a törvény garantálta fizetésemelést elvitatta attól a hat személytől, akik a kulturális intézményeknél dolgoznak, annak ellenére, hogy ők is a városháza alkalmazottjai, azzal indokolva (nyilvánosan) az eljárását, hogy a 2017/153. számú törvény nem egyértelmű a kulturális intézményekre vonatkozóan. Viszont, amikor az említett alkalmazottakkal (múzeum, könyvtár, művelődési ház) szemtől szemben kellett megmagyaráznia a diszkriminatív bánásmódot, a régi jó kommunista dogmához hűen azzal állt elő, hogy ő úgy is meg van arról győződve , hogy ez a „szektor” soha  nem szavazott sem ő rá, sem az általa képviselt pártra, így ne várjanak tőle sem megoldást, sem jóindulatot.

Más szóval az elöljáró szájából – kommunista múltját tekintve – visszaköszön az ötvenes évek ideológiájának legsötétebb korszaka, amikor minden értelmiségi a rendszer ellensége volt, annál az oknál fogva, hogy nem lehetett őket manipulálni, politikai szeleket fogni a vitorláikba, egy bugyuta, de annál elnyomóbb rendszer propagálása érdekében. Így félreállították, vakvágányra húzták, megbillogozták őket, sőt sokukat börtönbe is zártak. Az effajta megtorlásokhoz néha elég volt, ha valaki szemüveget, nyakkendőt vagy irattáskát hordott. Emlékezzünk csak az Iliescu-rezsim bányászhadjárataira (Iliescura, aki egyébként ’89 december 22-ke előtt az RKP új főtitkárának kiáltotta ki magát), amikor a derék Zsil-völgyi vájárok ilyen megkülönböztető „jelek” alapján nyomorítottak meg embereket az utcán, még a 20. század végén is.

2017 óta emeltek ugyan valamicskét a diszkriminált intézmények dolgozóinak a fizetésén, amolyan vakulj magyar, ne láss tót alapon, de messze nem éri el a szakképzetlen munkások bérét, akik szintén az önkormányzat kötelékében tevékenykednek.

A kultúrember nem kampány-kompatibilis, szólt nagyjából a Nyakó-féle verdiktum velük kapcsolatban. Mert ugye “már csak a mi embereinket promováljuk”, akik minden tehetségüket alávetik a pártideológia szinten tartásának, és ha szükség van rá, a polgármesteri kampányvitorlába is ők fújják a passzátszelet.

Az elmúlt majd két esztendő alatt a hat alkalmazott meggyőződött arról, hogy minden településen megoldották a kultúrszférában dolgozók javadalmazását, akármilyen módon is értelmezhető az a bizonyos 153-as törvény. Mihályfalván annál inkább meg kellett volna ezt tenni, mivel az elmúlt harminc esztendőben csakis a kulturális élet szintjén tudott hallatni magáról a város. A pár méteres aszfaltozott úton való hordógurításra minden bizonnyal már alig emlékszik valaki, de a Nyíló Akác néptánccsoport, valamint a Móka színház Kárpát-medence szerte elismert teljesítményeire, díjaira, a könyvtárosok által szervezett nemzetközi alkotótáborokra, vagy a maholnap doktori címmel bíró muzeológus által írt és szerkesztett várostörténeti kiadványokra annál inkább.

A 2017 / 153-as törvény 36. artikulusa szerint új besorolással (reincadrare) meg lehetett volna oldani azoknak a személyeknek a fizetésemelését, akikre nem tér ki külön a törvény.

Végezetül az ominózus törvény szerint is csak a főelöljáró hozzáállásán múlik annak alkalmazása és felelőssége. Ugyanis a hat “delikvensnek” az elmúlt időszakban volt alkalma utánajárni és érdeklődni a tények állásáról. Megjegyzendő, hogy Nyakó a felelősségvállalás kockázatát is “mentségére” akarta írni, viszont amikor az „ütős csapat” (értsd: az RMDSZ-es önkormányzati képviselők frakciója) kampánytámogatását kell honorálni ilyen-olyan helyzetbehozással, nem roggyan meg a felelősség terhe alatt.

Azt viszont elfelejti, hogy ezek az emberek, akiket ilyen nyilvánvalóan diszkriminál, a kulturális élet helytállóiként munkájukból adódóan sok száz vagy ezer választópolgárra is befolyással lehetnek. Ezért kéne leginkább csínján bánni velük.

Ugyanakkor a burkolt fenyegetések, amelyeket az általuk vezetett kulturális csoportok bizonyos tagjai felé intéz, csak olaj lehet a tűzre. Bármelyik intézményvezető vagy beosztott eltávolítása annál inkább.

Sütő Éva

(Főoldal: a mihályfalvi művelődési ház régen és ma – Bíró Károly fotója)

Facebook