Halálos baleset Diószegnél: ketten meghaltak, többnek válságos az állapota

Halálos baleset Diószegnél: ketten meghaltak, többnek válságos az állapota

Ma reggel fél kilenc előtt egy Bihardiószeg felől Nagyvárad irányába tartó személygépkocsi egy kisteherautóval ütközött. A személygépkocsi négy utasa közül kettő, köztük egy borsi 38 éves nő, aki vezetett, valamint egy 35 éves érsemjéni férfi a helyszínen meghalt, a harmadik (28 éves férfi) állapota válságos. A negyedik utas egy 15 éves kiskorú volt, akit könnyebb zúzódásokkal és fejsérüléssel szállítottak a nagyváradi sürgősségi osztályra. Utóbbiak mindketten érkenéziek.

A rendőrségi vizsgálat szerint a személyautó nem a nedves, csúszós útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, így egy élesebb kanyarban átcsúszott a másik sávba, melynek következtében frontálisan ütközött egy 58 éves váradi illetőségű személy által vezetett kisteherautóval. Az ISU közleménye szerint a kisteherautó vezetője is súlyos sérüléseket szenvedett. (Fotók: bihon.ro)

S. É.

Facebook
Érintő hírportál