Határzár kellene Erdélyben is

Határzár kellene Erdélyben is

Kétségtelen, ilyen csatát még senki nem vívott. Apáink gyermekkora óta nem volt kontinensnyi területre kiterjedő háború, mindeközben természetesen kegyelet a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója körüli rendszerváltások áldozatainak. Az emberiség vágtatott egy szinte valószínűtlenül nyitott világ felé, amelynek veszélyeit nemcsak a szabadság álságos mámorának folyamatos bódultságában élő tömegek nem ismerték fel, de az állapotot gerjesztő kevesek is csak sejteni merték. Kimondani pedig még annyira sem.

Aki máris egyfajta áldásként üdvözli a koronavírus-járvány józanító hatását, annak további jobbulást kívánok. Miközben erősen szorítok, hogy igaza legyen. A felfoghatatlan kór azonban egyelőre – legalábbis a közemberi láthatár pereméig – csupán tükröt tart, a képen pedig legalább annyi a sötét árnyalat, mint a biztató. A hatósági figyelmeztetések és tanácsok komolyan vételét a magam részéről a normalitás állapotának tartom, akként is nyugtázom. A tudatosságot, közösségi felelősségtudatot nyomokban sem tartalmazó fegyelmezetlenség viszont nemcsak önmagában életveszélyes, hanem folyamatosan robbanás közeli állapotban tartja az adott körülmények között amúgy is törékeny társadalmi békét.

A katasztrófaelhárítás különböző forgatókönyveinek összeállítói aligha gondolhattak például arra, hogy az országhatárok lezárása után külföldi állampolgárok ezrei akarnak áthaladni Magyarországon, útban hazafelé. Többségük román állampolgár, de bolgárok is, akik az utolsó utáni pillanatig várták, hogy újdonsült kenyéradó nyugat-európai országaikban mit hoz – pontosabban mit engedélyez – a holnap. A hazatéréshez való joguk önmagában megkérdőjelezhetetlen, ennek jegyében a magyar félnek sem nagyon lehetett más választása, mint kidolgozni az országon átjuttatásuk minél biztonságosabb módozatát. Megtörtént, és hogy Nagylak túloldalán milyen gondokat okoztak a hazavándorlók, azt immár nemcsak a közösségi médiában könnyen felháborodók minősítik, hanem véleményformáló fórumok, sőt politikai szereplők is.

Romániában ma őket tartják a járvány várható robbanása legfőbb forrásának. Az Olaszországból, Spanyolországból utolsóként hazatérők ugyanis kevésbé bizonyíthatóan, viszont erősen valószínűsíthetően ahhoz a nem túl vékony réteghez tartoznak, amely az illető országok fekete- és szürkegazdaságát erősíti. Elenyésző hányaduknak van egészségbiztosítása, ami békeidőkben nem okoz túl nagy gondot, hiszen piaci áron is képesek kifizetni az átlagos egészségügyi ellátást. A jelenlegihez hasonló helyzetben azonban már a lebukás veszélye is nagyságrendekkel nő, nem beszélve arról a számonkérésről, amihez hazájukban egyáltalán nem szoktak hozzá.

Otthon viszont jár nekik a mindenféle ellátás, holott nem vették ki a részüket a közös tehervállalásból. Vészhelyzetben persze a kórházakban sem nagyon nézik, miről árulkodik az egészségügyi plasztikkártya, az erőszakossággal és egetverő felelőtlenséggel együtt járó jelenség azonban a társadalom legjózanabbik részében is ingerültséget kelt. Rendészeti körökben pedig máris a bűnözés növekedésével számolnak, miután nyílt titok, hogy a legutóbbi hullámmal hazatért Európa egyik legjobban szervezett, elsősorban Spanyolországban tevékenykedő autó tolvaj bandája. Nem feltétlenül a vicc kedvéért: hivatalosan Liechtensteinből.

A többnyire dél-romániai és moldvai megyékbe irányuló népvándorlás egyes csoportjai azonban Erdélyt is veszélyeztetik. Amikor ez az írás készült, a Romániában regisztrált 277 pozitív esetből az erdélyi megyék 85-tel veszik ki a részüket, ebből a listavezető Hunyad megye 23 megbetegedése egy Olaszországból hazaérkezett nőhöz és egy liberális politikushoz köthető, utóbbi brüsszeli konferenciája után néhány napig gondtalanul fertőzte a környezetét.

A székelyföldi megyékből tizenkét embert kezelnek – Hargita megye eddig megúszta –, itt többnyire jóhiszemű felelőtlenségből fakadó esetekkel van dolgunk. Az egyik háromszéki községben viszont már a csendőrség beavatkozására volt szükség, hogy letörjék egy-két nappal korábban hazatért roma csoport mulatozókedvét. A jelenségre kivételes gyorsasággal reagált a román törvényhozás, a járványügyi intézkedések kijátszása csütörtök óta öt, továbbfertőzés esetén hét, súlyos esetben tíz, halált okozó esetben 15 éves börtönbüntetést von maga után!

Az viszont már egyenesen az abszurd kategóriájába tartozik, hogy a háromszéki kormánybiztosnak a járványügyi szükséghelyzetben is volt szabad kapacitása, hogy megbírságolja a sepsiszentgyörgyi polgármestert, aki március 15-re  fellobogóztatta a várost, ám nem tartotta fontosnak, hogy azonos számú román zászlót is fújjon a márciusi szél. Az indoklás? A jelenlegihez hasonló szélsőséges helyzetben a törvényi előírások figyelmen kívül hagyása pluszfeszültséget kelthet, veszélybe sodorhatja a megye különböző nemzetiségű lakóinak békés együttélését. A nemzeti szimbólumok üldözésének országában önmagában szinte szót sem érdemelne egy ilyen apró történet, amely legtöbbször a bíróságon kerül nyugvópontra, esetenként akár az eredetileg megbírságolt javára. Csakhogy a két ország legfelsőbb szintű megegyezése alapján további néhány éjszakán át még humanitárius folyosókon suhantak a Romániába tartó autók.

Hogy meddig, nem tudni, aligha lesz ugyanis pozitív lecsapódása Klaus Johannis államelnök felhívásának, amelyben arra kérte a külföldön vendégmunkásként dolgozó román állampolgárokat, hogy idén ne jöjjenek haza a húsvéti ünnepekre. Mint fogalmazott, bármilyen nehéz is, el kell fogadni: indokolt lenne az idei húsvétot családjuktól távol tölteniük annak érdekében, hogy a jövőben együtt lehessenek szeretteikkel. No meg a hazaérkezés után amúgy is kéthetes házi karantén várna rájuk.

Egyesek szerint – természetesen szigorúan járványügyi meggondolásokból – most kellene lezárni Erdély határait.

Csinta Samu / Magyar Nemzet

Facebook