Így múlunk el…

Így múlunk el…

Lebontottak egy házat Nagyvárad belvárosában, a várostörténeti és városképi jelentőségű Széchenyi téren (ami ma már nem a „legnagyobb magyar” nevét, gróf Széchenyi Istvánét viseli, hanem egy római imperátorét), a városvédők minden különösebb ellenkezés nélkül vették ezt tudomásul, a helyi magyar sajtó ráadásul csak egyszerű „modernizációs aktusként” prezentálta az eseményt: a régi, földszintes épület helyén korszerű, csilivili ötszintes irodaház épül majd.

Pedig hát az a ház nemcsak egy fontos „monumentuma” volt az egykori Váradolaszi negyed főterének, nemcsak városképi jelentőségű a legendás Vármegyeházával szemben, az impozáns Igazságügyi Palota és a szecessziós „ékszer”, az Ügyvédi Kamara közötti telken, hanem egy olyan ember „emlékműve”, aki bár ennek a városnak, a magyar Váradnak egyik főembere volt, feledésre ítéltetett. Gálszécsi Ritoók Zsigmond (1837–1905) ügyvéd, törvényszéki bíró, publicista stb., egy váradi gyökerű értelmiségi dinasztia alapítója nevét ma már nemhogy emléktábla, de még utcanév sem őrzi, holott a ház, amit építtetett és amelyben lakott, annak az egykori Korona utcának a sarkán állt, amit az ő halála után róla nevezett el a hálás utókor. A Ritoók Zsigmond (ma George Enescu) utca csak az impériumváltásig viselhette a magyar kiválóság nevét, holott az 1919-ben berendezkedő új román hatalomnak sem lehetett kifogása a személyével és tevékenységével kapcsolatban. Az utca Észak-Erdély visszatérésével vissza is kapta a Ritoók nevet, de a szovjet tankok nyomában megérkezett „felszabadító” kommunisták szemét szúrta a monarchiabeli főtisztviselő emléke. A váradi magyarság öntudatosabb rész ma is Ritoók Zsigmond utcaként tartja számon, noha a sztálinista idők agymosása is nyomot hagyott a köztudatban, hiszen vannak, akik Hübschenberger utcaként emlegetik manapság is. (A háború után pár évig egy, a Dunántúlról idekerült, 1945-ben itt meghalt illegalista zsidó nyomdász nevét viselte az utca, rejtély, hogy a román kommunisták miért preferálták mégis az emigráns Enescut a kommunista Hübschenberger Józseffel szemben, akit korábban a „fasiszta vezérek és államférfiak” kultuszát eltörlendő léptettek elő utcanévvé…)

Ritoók Zsigmondról itt lehet megtudni a lényeget, a nemrég elhunyt Szilágyi Aladár jóvoltából: http://archiv.biharmegye.ro/node/1709.

Három nap múlva lesz 115 éve annak, hogy Ritoók Zsigmond eltávozott az élők sorából, s most már a háza sem őrzi az emlékét Nagyváradon, hiszen ledózerolták. A város és közössége múltját nem ismerő és nem is kutató hírlapírók már nem is a Ritoók-ház lebontásáról számoltak be, hanem egy pártszékházéról, hiszen az utóbbi években politikusok és patvaristák vertek tanyát az ingatlanban.

Péter I. Zoltán helytörténész, újságíró

Csak érdekességképpen említem, hogy amikor pár nappal ezelőtt éppen erről az újabb „múltvesztésről” beszélgettem a legismertebb váradi helytörténésszel, Péter I. Zoltán, ő is rezignáltan vette tudomásul Ritoók Zsigmond emlékének elhalványulását-halványítását, a történelmi városkép ilyetén változását, bár azt ő maga is megjegyezte: a lebontott ósdi épület nem bírt különösebb architektonikai jelentőséggel, műemléknek sem lett nyilvánítva, sorsát az idő és a modernizáció pecsételte meg. Azon viszont már csak dohogni tudtunk, hogy a ház egyik – ugyanilyen földszintes, régi, elavult, lelakott – szárnyát nem bontották le, nyilván azért, mert az önkormányzat nem mert ujjat húzni az abban ügyvédi irodákat működtető fontos emberekkel… Hogy is fog kinézni ez az épületcsökevény a sokszintes paloták között?

De ezt szegény Zoltán már nem fogja meglátni, hiszen épp az este érkezett a tragikus hír: 71 éve korában váratlanul meghalt…

Egykori kollégámra ezzel az idevágó írásával emlékezem: http://www.varad.ro/az-egykori-szechenyi-ter/

Dénes László

Facebook