Iohannis ismertette a június elsejétől életbe lépő lazításokat

Iohannis ismertette a június elsejétől életbe lépő lazításokat

Kinyithatnak a teraszok június 1-jétől – jelentette be Klaus Iohannis államfő a koronavírus-járvány kezelését célzó intézkedésekről a kormány képviselőivel folytatott egyeztetést követően.
A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az államfő azt mondta, jövő hónap elejétől kinyithatnak a teraszok, de csak bizonyos óvintézkedések betartásával, amelyeket a későbbiekben közölnek majd.
Az asztaloknak legalább két méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy személy ülhet. Így a dolgok, mondjuk úgy, ellenőrzés alatt lesznek – fogalmazott az elnök.

Ugyancsak június 1-jétől indulhat a strandszezon, azzal a feltétellel, hogy a napozóágyakat egymástól legalább két méterre helyezzék el. Újraindul a nemzetközi autós és vasúti közlekedés, és ismét lehet – a fizikai távolságtartás, valamint a higiéniai szabályok betartásával – olyan szabadtéri rendezvényeket tartani, amelyeken a résztvevők száma nem haladja meg az ötszázat.
Június 1-jétől szabadon lehet közlekedni a települések között. Tehát nem lesz szükség nyilatkozatra, amikor gyalog, kerékpárral vagy gépkocsival elhagyjuk a lakhelyünk szerinti települést – részletezte az államfő.

Iohannis elmondta azt is, hogy június 1-jétől nézők nélkül rendezhetők szabadtéri sportrendezvények, kivéve a kontaktsportokat.
Másrészt az elnök továbbra is óvatosságra és a szabályok betartására inti az embereket.
(Agerpres)

Facebook
Érintő hírportál