Jut is, marad is…

Jut is, marad is…

Az Érmelléken, ahol lassan másfél évtizede krónikáskodom, majd minden település ügyes-bajos dolgaiban jártas vagyok. Nézem a gyarapodó falvakat, községeket és elgondolkodom, vajon hogy van az, hogy némelyik településen a folyamatban lévő munkálatok helyszínén a polgármester hamarabb ott van egy-egy reggeli munkakezdésnél, mint a közbeszerzést nyert cég emberei és megengedi magának, hogy felszedesse velük a park sétányairól a hézagosan vagy egyenetlenül lerakott mozaikköveket, sőt nyomatékosan kijelenti, hogy míg nem végeznek rendes munkát, egy fityinget se látnak tőle.

És láss csodát, a munkavállaló utasításba adja az „újratervezést”.

Valószínűleg az effajta elvárásoknak és igényeknek, az egymásnak való el nem kötelezettség a titka. Mert ugye nem lehet számon kérni és elvárni a minőségi munkát úgy, hogy nekem is jut, neked is jut alapon dolgoztatunk.

Már pedig a mi vidékünkön, nagy divatja van a picsi-pácsi megegyezéseknek a párt közeli cégekkel, munkáltatókkal, hogy a pénz „otthon” maradjon. Különben hogyan engedhetné meg magának, teszem azt egy városgazda, hogy megfenyegessen egy útépítő céget azzal a kijelentéssel, hogy ha nem tesz le a markába tíz kilométeres útszakasz aszfaltozása után, mondjuk hat ezer lej „tiszta hasznot”, többé ne is álmodjon nyerő licitről a környéken.

Persze burkolni való szakasz mérete válogatja. Ha rövidebb az utca, rövidebb a haszon is. Az elöljárói marok pedig nem válogat, mert a jó öreg népi bölcsesség szerint, sok kicsi sokra megy. Ma hat ezer, holnap húsz ezer, holnapután száz ezer. A munkát meg úgy is a hivatal meg a polgármester emberei veszik át, úgyhogy gond egy szál se.

Hát ilyenkor van az, hogy két év múlva szinte kráterszerű gödrök és repedések éktelenkednek az utakon, sőt kinő az aszfaltból a fű, mint Székelyhídon.

Arról nem is szólva, hogy egyik-másik település frissen öntött járdáit egy éven belül lapátra seperték az utca lakói takarítás közben, mint Mihályfalván. De említhetnénk számtalan példát középületekről, meg egyebekről is, azonban ezek a dolgok felsorolás nélkül is ismertek és köztudottak az Érmelléken, sőt máshol is.

Kérdés, vajon az ilyen jut is, marad is „pénzecskék” a pártranglétra hányadik fokánál állnak meg? Mert a nagyobb mutyiknál, mint ahogyan azt Kiss Sándor egykori megyei tanácselnök esetében is láthattuk, mindenki számára világos lett, hogyan is működnek a dolgok.

És felettébb furcsa, hogy a bihari RMDSZ-berkekben mindenki úgy tesz, mintha ez a Kiss-ügy valóban olyan kicsi lenne a maga 6,8 millió eurós mutyijával, mintha egyáltalán nem is létezne. Ergo, amiről nem beszélünk,  nincs is.

Sütő Éva

Facebook