Két hét múlva elkezdődnek a debreceni BMW-gyár építési munkálatai

Két hét múlva elkezdődnek a debreceni BMW-gyár építési munkálatai

Két hét múlva kezdődnek a debreceni BMW-gyár cölöpözési munkálatai, a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet építenek meg – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-vel csütörtökön.

Közölték: a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. tájékoztatása szerint a gyár helyszínéül szolgáló teljes, 400 hektáros területet az előkészítési munkálatokat követően áprilisban adják át a beruházónak. Zajlanak az ipari és közlekedési infrastruktúra kialakításának munkálatai, amelynek keretében többek között két autópálya-leágazást, nagy kapacitású vasúti átrakót, kamionparkolót és új vonatmegállókat is létesítenek. Az előzetes becslések szerint az idei évtől kezdődően mintegy 6 ezer ember dolgozik majd a gyár és környezetének építési munkálatain.

A tájékoztatás szerint Póser Zoltán, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. ügyvezetője a Herceghalmon január 30-31-én rendezett, 11. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián előadásában elmondta, hogy a BMW-gyárnak otthont adó Debrecen melletti Észak-nyugati Gazdasági Övezet 400 hektáros területének előkészítésén tavaly január óta dolgoznak. Többek közt régészeti, lőszermentesítési és talajkiegyenlítési munkálatokat végeztek, melynek során 2,4 millió köbméter földet mozgattak meg és másfél kilométer dréncsövet fektettek le. Mára a munkálatok 80-90 százaléka elkészült, a teljes területet áprilisban adják át a német beruházónak.

denagy.hu / MTI

Facebook
Érintő hírportál