Kevés aláírás gyűlt össze a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására

Kevés aláírás gyűlt össze a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására

Nagyon rosszul áll a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtés, további támogatókra lenne szükség – mondta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Dabis Attila közlése szerint az SZNT által kezdeményezett akciót azért indították, hogy az Európai Unió is járuljon hozzá anyagilag a hagyományos nemzeti közösségek identitásának megőrzéséhez.

Azt gondoltuk, hogy ez egy olyan téma, amely alapvetően érint mindenkit, ehhez képest nem mozdultak meg azok a partnerek, akik szóban már nagyon sokszor jelentkeztek a közös munkára – fogalmazott Dabis Attila.

Elmondta, hogy már csak 90 nap van hátra az akció végéig, és mindössze 60 ezer aláírás gyűlt össze. A műsorban elhangzott az is, hogy egymillió aláírásra lenne szükség a kezdeményezéshez.

A külügyi megbízott szerint még mindig van elegendő idő arra, hogy ezen változtassanak, de ehhez mostantól naponta legalább 10 ezer aláírást kell gyűjteniük.

MTI

Facebook
Érintő hírportál