Kiskerekiben meghalt egy 27 éves fiatalember, állítólag a mentőszolgálat hanyagságából

Kiskerekiben meghalt egy 27 éves fiatalember, állítólag a mentőszolgálat hanyagságából

Vasárnap este a Bihar megyei Kiskerekiben meghalt egy 27 éves fiatalember. A szülők és a hozzátartozók szerint a mentőszolgálat hanyagságából történt a tragédia. Az elmondottakból kiderül, már péntek délután súlyos volt a fiú az állapota, szombaton pedig már válságosra fordult. A mentőt kétszer is kihívta a család. Nyíri Sándor kiskereki polgármester tudomása szerint nem vitték be a fiatalembert, mert háziorvosi esetnek minősítették (később kiderült, komoly bélrendszeri problémái voltak), háziorvos pedig hétvégén nincs a községben.

Vasárnap az apa kétségbeesetten kereste fel az elöljárót, segítsen orvosi ellátásba részesíteni a fiút, így a polgármester lánya ismételten tárcsázta a 112-őt, ahonnan már zaklatásnak minősítették G.G. esetét, mi több feljelentést helyeztek kilátásba, bár több megkérdezett mentős is álltja, soha nem fordult elő, hogy ne tettek volna eleget akár többszöri kihívásnak is, mivel egy beteg állapota óráról órára változhat. Tény, hogy a mentő vasárnap délután már nem ment ki a helyszínre.

G.G. vasárnap este 9 óra után elhunyt. A megyei sajtó szerint a mentőszolgálat azzal magyarázza az esetet, hogy a beteg sajátkezűleg írta alá azokat a nyilatkozatokat, amelyek szerint rossz állapota ellenére nem kívánta hogy kórházba szállítsák, ezért nem mentek ki az utolsó hívásra.

Értesüléseink szerint sem a hozzátartozók, sem a polgármester nem tud ilyen nyilatkozatról. Nyíri Sándor úgy véli, a mentősök és a család állítása ellentmondásos, ugyanis ha létezett volna ilyen nyilatkozat, nem hívtak volna mentőt harmadjára is. A polgármester úgy tudja, a család pert kíván indítani a mentőszolgálat ellen.

A fejleményekre érdemben visszatérünk.

S. É.

(Főoldalon: illusztráció)

Facebook
Érintő hírportál