Kisnyugdíjak és mindenszentek

Kisnyugdíjak és mindenszentek

Már mindenszentek előtti hetekben elkezdődnek az érmelléki temetőkertek kitakarítása, a sírok rendbetétele. A hozzátartozók felkeresik a temetőkben nyugvó szeretteiket, felfrissítik sírhantjaikat, megtisztítják az elszáradt virágoktól, koszorúktól. A sírkertek ilyenkor az élőket is lecsendesítik, bár sokakban ott az aggodalom, vajon jut-e virágra, koszorúra, gyertyára, vagy esetleg egy mécsesre a kisnyugdíjból, a minimálbérből.

A keresztény hagyományokban november elseje mindenszentek, másodika pedig a halottak napja. A régi magyar népnyelv a lélek napjának is nevezi, amikor nagy halotti tort rendeztek, illetve ételt adományoztak a rászorulóknak. Manapság a régi szokásoktól eltérően csak sírkerttakarításra és egy-két órányi megemlékezésre futja a szeretteink iránt érzett kegyeletből. Ugyanis a mindenkori kormány gazdaságpolitikája a virágkereskedelemre is rányomta a bélyegét, mert tessék-lássék nőtt ugyan a nyugdíj, a minibálbér, de  többszörösére nőttek az élelmiszerárak, számlák is.

A hátramaradottak mostanság kevesebbet költenek kegyeleti alkalmakra, sőt sokkal kevesebbet, mint esztendőkkel ezelőtt – állítják a virágárusok, koszorúkötők. Számukra eddig ez volt az év legjövedelmezőbb periódusa. Ám az elmúlt években igencsak megcsappant a nagyobb, díszesebb koszorúk, drága kötött virágcsokrok iránti kereslet. Bár az üzlet már napok óta beindult – legtöbb virágboltban ez most a fő foglalatosság –, valamennyi virágkereskedő fenntartásokkal bízik a nagyobb bevételben.

A temetőkben igazi vénasszonyok nyara fest alá a hangulatnak. Majd minden sírnál takarítgat, gereblyézget a család éppen ráérős vagy idősebb tagja. Az érmelléki homokdombok oldalában kialakított sírkertekben nagy a jövés-menés, hisz több százéves temetők ezek, ahol még az 1700-as évekből is tartanak számon sírhelyeket, kriptákat.

Az utóbbi években több településen is szokatlan jelenség, hogy a hozzátartozók a régi koszorúvázakat nem dobják az arra kijelölt szemétgyűjtő helyekre, inkább összekötnek hármat-négyet és hazaballagnak vele.

Amint az egyik ismerős néni észreveszi a fürkésző riporteri tekintetet, pirulva magyarázkodni kezd, hogy „tetszik tudni, kicsi a nyugdíjam, nem futja újakat vásárolni, otthon meg van sok apró virágú krizantémom, így magam készítek új koszorúkat”. Mikor látja, hogy nem okoz meglepetést, jobban megnyílik, és sorolni kezdi, hány sírra kellene virágcsokrot vagy koszorút vennie, hogy meg ne szólják. Mindez gyertyákkal vagy a manapság oly divatos mécsesekkel közel 150 lejt kóstálna. Az ő nyugdíja pedig alig 700 lej. „Azt hiszem, drága, ezzel mindent el is mondtam” – zárja a néni a halottak napjához fűződő kesernyés mondandóját, és egy nagy műanyagzacskót bont ki, amibe belehelyezi a már sok éve használt csupasz vesszővázakat. Nem kell ezt mindenkinek látni – mondja, majd megindul a lejtőn hazafelé.

Sokan restelkedve, vonakodva magyarázzák az Érmellék eme szegénységi bizonyítványát, arcukat sem adva a beszélgetésekhez, mert az emberek, bár tudják, hogy a szegénység nem szégyen, csak baj, azonban vállalni mégis nehéz.

Sütő Éva

Facebook