Koncert a jótékonyság és összefogás jegyében

Koncert a jótékonyság és összefogás jegyében

A Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivál koncertsorozat záró alkalmára október 1-jén Nagyváradon került sor, az olaszi református templomban, előadók és hallgatók, meghívottak és érdeklődők, zenekedvelők és hívő emberek ünnepélyes egymásra találásával és örömteli együttlétében. A házigazdák az eseményt egyben az 56-s forradalmi emlékhónap nyitókoncertjeként hirdették meg.

maga5A sorozat elindítója, a kiváló magyar hegedűművész, Mága Zoltán az elmúlt évek során azokról a jótékonysági koncertekről is ismertté vált, amelyeket katolikus és református templomokban, székesegyházakban, bazilikákban és zsinagógákban tartott, szerte a Kárpát-medencében, s amelyekkel nemcsak a magyar zenei kultúrát népszerűsítette, hanem jelentős összegű adományokkal tudta segíteni a hátrányos helyzetű embereket és közösségeket, számos templom felújításához is hozzájárulva.

Idén augusztusban egy új küldetésre vállalkozva elindította a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivált. A teljes Kárpát-medencében élő magyarságot megszólító rendezvénysorozat keretében Magyarország minden megyéjében, valamint Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken koncertezett meghívott zenésztársaival és sztárvendégeivel, különböző templomokban, vallván: „A templomi koncertnek varázslatos atmoszférája és különleges akusztikája van, ezen felül Isten háza jelképezi a befogadást, az emberek közötti egyenlőséget, és erősíti a felebaráti szeretetet.” Mága Zoltán törekvése az is, hogy a magyar zenei kincs erejével hidat képezzen a társadalom széles rétegei között. Repertoárján ugyanakkor nemcsak magyar művek szerepelnek, hiszen bőven merít az egyetemes zeneirodalomból, ennek Nagyváradon is példáját adta.

A szombat esti rendezvényt Török Sándor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) presbiteri szövetségének és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének elnöke konferálta, elmondva: a történelmi Magyarországot átfogó, 26 hangversenyből álló koncertsorozatnak Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes volt a fővédnöke. Az ünnepélyes nyitókoncertet augusztus 21-én Budapesten, a Szent István-bazilika előtt tartották, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének és Erdő Péter bíborosnak, Magyarország prímásának a védnökségével. A sorozatzáró koncert lelkészi védnökéül Tőkés László váradolaszi lelkipásztort, a KREK korábbi püspökét, európai parlamenti képviselőt kérték fel, akinek javaslatára az ez alkalommal összegyűlő perselypénzt és adományokat a resicabányai székhelyű Templom és Iskola Szórványegyesület támogatására, a Krassó-Szörény megyében élő magyarság diakóniai megsegítésére, illetve a dél-dunai Újmoldova Magyar Házának felújítására ajánlották fel. A kedvezményezettek nevében Megyasszai Attila resicabányai református lelkipásztor mondott köszönetet a jólelkű adományokért, önzetlen segítségért, vázolva szórványbeli küzdelmeiket és törekvéseiket.

Mága ZoltánRövid köszöntőbeszédében Tőkés László üdvözölte a vendég előadókat és a templomot megtöltő publikumot, majd a koncertsorozat címének kapcsán a harangszó üzenetéről szólt, az öröm és hálaadás jegyében. Méltatta Mága Zoltán eddigi munkásságát, különös tekintettel a rászorulók érdekében kifejtett jótékonykodásai, a kisebbségben élő közösségekre irányított figyelme és a határok fölötti nemzeti egységet kidomborító következetes ténykedése fényében. A művész korábbi koncertsorozatai között ez utóbbi is, valamint a rendkívül népszerű újévi hangversenyei – amelyek a televíziónak köszönhetően az egész világ magyarságához eljutnak – testvéri együvé tartozásunkat hirdetik hitünkben és magyarságunkban, akárcsak a déli harangszó. Ugyanakkor ezek az alkalmak egyszerre kulturális és karitatív események. A püspök emlékeztetett: krisztusi példát követ minden lelket építő és ihletetten gyönyörködtető művész és minden adakozó: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (2Kor 8,9) S noha nem bővelkedünk anyagiakban, és meg is próbált minket a történelem alaposan, de ahogy a Szentírásban írva vagyon: „a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük, jószívűségük gazdagságává növekedett”. (2Kor 8,2) Tőkés László abbéli meggyőződését is megosztotta a hallgatósággal, hogy bár 1920 óta a nemzet egészét, illetve részeit határok választják el egymástól, a nagyváradi koncert és az egész zenei fesztivál minden állomása újbóli egymásra találásunk áldott ünnepévé nemesült. Azzal a sokatmondó üzenettel, hogy: legyünk egyek az emlékezésben, egyek a szeretetben és a szolgálatban, egyek a kultúrában és a jókedvű, közcélú adakozásban. Napjaink kihívásaira és az európai politikai vitákra célozva hozzátette: „Ezekben a nehéz időkben választás előtt áll a nemzet: ha széthúzunk, védtelenek vagyunk – de hogyha összefogunk, a lehetetlennel is sikerrel megbirkózunk.”

maga3Mága Zoltán a maga során megköszönte a meghívást, majd társaival egyetemben nagy sikerű, sorozatos vastapsokat kiváltó zenés műsort mutatott be. A Prima Primissima-díjas hegedűművészt a Primarius szimfonikus zenekar kísérte, énekszámokkal egy operaénekes házaspár szolgált: a győri születésű Lukács Gyöngyi szoprán és a kolozsvári származású Alexandru Agache bariton, az világ operaszínpadainak ünnepelt sztárjai. Vadász Károly cimbalomművész közreműködése különleges színfoltja volt az estnek. A zeneszámok között azt is megtudhatta a közönség, hogy a hegedűművész külön 5 millió forintnyi támogatást nyújt rászoruló nagyváradi, bihari és erdélyi iskolásoknak abból a közel százmilliós bevételből, amely a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivál során keletkezett. Ráadásként pedig ő maga is felajánl egymillió forintot a krassó-szörényi magyar szórványnak a 2017. január elsején rendezendő Budapesti Újévi Koncertjének bevételéből. Ugyanebből több millió forinttal támogatja majd a hangversenyeinek otthont adott templomok felújítási munkálatait is, áll Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közleményében.

 

Facebook
Érintő hírportál