Konzuli nap lesz Érmihályfalván

Konzuli nap lesz Érmihályfalván

Március 8-án, 11-16 óra között konzuli napot tartanak az érmihályfalvi EMNT-irodában, a Republicii / Köztársaság utca 40. szám alatt.
Az eseményen az érdeklődők leadhatják kérelmeiket a magyar állampolgársághoz, ugyanakkor anyakönyveztetésre (házasság, születés, halálozás) is sor kerül, valamint az anyakönyvi kivonatokat és útleveleket is átvehetik az érdekeltek. Azok pedig akik a magyar igazolványaikhoz járó pótlapokat várják, szintén át tudják majd venni.
Az érmihályfalvi EMNT-irodában tájékoztatást kaphatnak az érdeklődök az anyasági támogatás, illetve életkezdési letéti számla felől a magyar állampolgársággal rendelkező gyermek esetén.
Mint ismeretes, április 8-án országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon, amelyen a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek is szavazhatnak. A demokráciaközpontok munkatársai készségesen segítenek. A regisztrációt követően március 24. és április 8. között minden erdélyi magyar állampolgárhoz eljut a levélszavazatot és az azonosító nyilatkozat tartalmazó boríték.
Amennyiben a már regisztrált személyeknél adatváltozás történt (névváltozás, lakcím változás stb.), a választói névjegyzékbe szereplő korábbi adatokat is szükséges módosítani.
A névjegyzékbe való felvételhez az érmihályfalvi EMNT-iroda megad minden nemű segítséget.

Facebook
Érintő hírportál