Koronavírus: Semmi ok a pánikra!

Koronavírus: Semmi ok a pánikra!

Semmi ok a pánikra – mondta rádiónknak Dr. Molnár Géza járványügyi szakember, akit azért kerestünk fel kérdéseinkkel, mert az észak-olaszországi koronavírus sújtotta területekről a kolozsvári nemzetközi reptérre érkező sok száz ember miatt Kolozsváron némileg pánikhangulat lett úrrá. A gyógyszertárakból már napok óta kifogytak a higiéniai szájvédő maszkok. Mindezt úgy, hogy egyelőre Romániában nincs kimutatott koronavírusos eset.

„Nem kizárt, hogy holnap-holnapután megjelennek a behurcolt esetek Kolozsváron, s egy-két héten belül másodlagos esetek is megjelenhetnek, ám a kockázat alacsony” – mondja Dr. Molnár Géza, aki hozzátette: az esetek 70-80 százaléka a fertőzéseknek enyhe lefolyású, az elhalálozás Kínában és Kínán kívül is 2-3 százalék alatt van. Ez alacsonyabb a szokásos szezonális influenzáénál, ahol 4 százalékra tehető.

Az idős személyekre fokozottan veszélyes a koronavírus, az elhalálozási esetek legnagyobb része a 70-80 évesek köréből került került ki. Gyerekekre és fiatalokra kevésbé veszélyes. Krónikus betegekre is veszélyes, ugyanúgy, mint a szezonális influenza.

Mi a teendő?

„Az influenzából jól ismert védelmi intézkedéseket kell itt is alkalmazni, vigyázni, hogy köhögés, tüsszentéssel ne fertőzzünk más személyeket, mossunk kezet gyakran és kerüljük el nagy tömeget, a zárt helyiségeket” – mondta a szakember.

Viseljünk maszkot? Ha találunk egyáltalán a patikában…

„Minimális a védelme. Nem véd meg az influenzától, más vírusos fertőzésektől, s a koronavírustól sem. Másrészt a maszkok hosszú ideig viselése összegyűjti a mikroorganizmusokat, amit kitüsszentünk vagy kiköhögünk, s 4-6 óra viselés után egyenesen veszélyes” – mondta el dr. Molnár Géza.

(kolozsvariradio.ro)

(fotó: illusztráció)

Facebook
Érintő hírportál