Köröstárkányi cserkészek téli tábora az Aranyos völgyében

Köröstárkányi cserkészek téli tábora az Aranyos völgyében

Január 12–15. között a Köröstárkányi Verbőczy Kálmán 6-os számú cserkészcsapat Egyed Csaba vezetésével téli tábort szervezett az Aranyos völgyében, Vértopon. A létszám ezúttal 23 fő volt.

A tárkányi cserkészélet történetében ez volt a kilencedik alkalom, hogy az Aranyos folyó (a Maros legnagyobb mellékága) hegyvidéki szakaszán tábort vernek. A csapat ezúttal nem sátrakban, mint egyéb túrák, kirándulások alkalmával, hanem az Ady Endre Ifjúsági Házban vert tanyát, innen szervezve meg napi programjait, amelyeket hagyományszerűen és jó cserkészekhez illően minden reggel imával és tornával indítottak. A síelés, a szánkózás és a természetjárás mellett a négy napba ezúttal is rengeteg móka és szórakozás belefért, sőt a bevállalósabbak a közeli fenyvesben este 11-től két órás „felfedezőútra” is indulhattak, természetesen Egyed Csaba felügyelete mellett.

Délutánonként foglalkozások zajlottak, imákat, népdalokat tanulgattak, cserkésztörténelemmel ismerkedtek, de időtöltésnek előkerültek a társasjátékok is. A kisebbek a cserkésztörténelemből és egyéb cserkészdolgokból vizsgát is tehettek, a sikeresek megkapták a cserkészinget és a kalapot is hozzá.

S mivel egy igazi cserkész maga gondoskodik az ellátmányról is, így maguk készítették el a mindennapi elemózsiát, azaz minden őrs (Bagoly, Medve Sólyom, Kobra) hősiesen helytállt az „élelmezés utánpótlásában” is. A táborozás emlékére mindenki megkapta ajándékba az Újszövetséget, illetve a cserkészeknek kijáró imakönyvet.

A kirándulást a Köröstárkányi Ifjúsági Cserkészegyesület szervezte, a lehetőséget pedig a helyi önkormányzat és a szülők biztosították, amit ezúton is szeretne megköszönni a csapat. További fotók itt.

A Köröstárkányi Ifjúsági Cserkészegyesület

Facebook
Érintő hírportál