Közös ünneplés, kettős mérce Érmihályfalván

Biztosan sokan emlékeznek az egy évvel ezelőtti érmihályfalvi politikai adok-kapokra, melynek a részletei a helyi és megyei sajtót is bejárták. A korábbi években a város szervezte az október 23-i megemlékezéseket, a tavalyi évben viszont az RMDSZ pártrendezvényként hirdette meg azt. Emiatt a Néppárt saját megemlékezés megszervezése mellett döntött. Ez a külön rendezvény indította el a támadássorozatot az RMDSZ részéről a megszokott jelszavak mentén. A többszöri pengeváltást követően az RMDSZ és a Néppárt helyi elnökei (Nyakó József ill. Dr. Szilágyi Ferenc) egy találkozó során tisztázták a nézeteltéréseket, és a jövőre nézve közös nemzeti megemlékezésekről egyeztek meg.
Mindezek fényében meglepőnek tartjuk, hogy az idén is kísértetiesen megismétlődött a tavalyi forgatókönyv. A várakozásokkal ellentétben az idén sem a magyar egyházak vagy éppen a magyar vezetésű önkormányzat hirdetett megemlékezést, hanem az RMDSZ. Ennek ellenére a Néppárt helyi szervezete úgy döntött, hogy a maga részéről tartja magát a korábbi megállapodáshoz, és egyoldalú gesztust gyakorolva részt vesz a rendezvényen, és a résztvevő civil szférával együtt segít azt valóban össz-nemzeti magyar ünneppé tenni. Részvételi szándékunkat időben jeleztük. Bár korábban úgy tűnt, hogy annak nincs akadálya, végül kedd délután (okt. 22.) Polgármester Úr személyesen jelzett vissza, hogy a Néppárt megyei elnöke mégsem kaphat szót a nemzeti ünnepen.
Sajnálatosnak tartjuk, hogy nem létezik olyan megoldás napjainkban Érmihályfalván, hogy az ellenzék is méltóképpen ünnepelhessen a nemzeti napokon. Sajnálatosnak tartjuk mindezt, mert a tavalyi megbeszélésnek ez volt a tulajdonképpeni értelme. Bár csak szóbeli megállapodás született, úgy tűnik, hogy az adott szónak nincs már értéke.
Hihetetlen és sajnálatos, hogy mikor pont azokról emlékezünk, akik a szabadságjogokért és köztük a szólásszabadságért küzdöttek, a szervezők maguk is korlátozzák azt, s ezzel nem az 56-os érmihályfalvi csoport tagjaival, hanem pont az akkori elnyomókkal vállalnak sorsközösséget.

Erdélyi Magyar Néppárt Érmihályfalva
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmihályfalvi szervezete
2013 Október 25

Facebook
Érintő hírportál