Libernyákok

Libernyákok

Európa a végét járja. Vesztét nem a jogrendjébe, kultúrájába beilleszkedni nem tudó és nem akaró migránshordák, a százezrek életét követelő világjárvány és az egyre sűrűbben kirobbanó gazdasági válságok okozzák önmagukban. A bukáshoz kell az európai emberek tömegeinek önfeladása, az európaiság ethoszának kiüresedése is, ami megfosztja az itt élőket a védekezés képességétől. No meg az a cinizmus, amivel az így keletkezett kongó űrt kitölti a fejekben egy agresszív ideológia, amelynek zsoldosai mindenkit kiírnak a komolyan vehetők névsorából, aki nem velük tart.

Európa vesztébe rohanó balliberális része Magyarországot is szeretné hatalma alá vonni, és rettenetesen sértettek az ember- és társadalomátalakító szakkör aktivistái, amikor hazánk ellenáll szándékaiknak. Minden Magyarországot érintő politikai vita erről a hatalmi törekvésről és a vele szembeszegülő nemzeti, keresztény, konzervatív ellenállásról szól, itthon és külföldön egyaránt. Idehaza annyival kacifántosabb a helyzet, hogy nekünk balliberálisokból is a legrosszabb minőség jutott, akiknek legnagyobb politikai teljesítménye az, amikor rendre feljelentik hazájukat külföldi megbízóiknál a legképtelenebb és leghazugabb vádak alapján. Azért mondja most Gyurcsányné, hogy Orbán Viktor súlyos vereséget szenvedett Brüsszelben a maratoni uniós csúcson, mert nem fogja föl az ostoba, mennyire mást jelent egy ilyen vitában győzni egy hazája érdekeit foggal-körömmel védő patrióta politikusnak és egy idegen érdekek fogságában senyvedő, dróton rángatott szerencsétlennek. Jusson majd eszébe mindenkinek, amikor ezek közül bármelyik miniszterelnök jelöltként rikácsol, hogy ők már előre eladták mindenüket akkor, amikor minden belpolitikai sikertelenségükre külföldről várták a megoldást. Arról persze nem szívesen beszélnek, mit ígértek cserébe.

A képlet egyébként világos. Közös hitelfelvétel, politikai, ideológiai szempontok szerinti elosztás, és politikai beleszólás a felhasználás mikéntjébe. Ez már a formálódó Európai Egyesült Államok birodalmi gondolkodása a közös költségvetésről és a járvány okozta gazdasági válság kezeléséről. Ennek tartott ellent a szívós, kitartó munkával kiharcolt kompromisszum, ami szolidaritásból hozzájárult a más országoknak fontos hitel felvételéhez, de csak azzal a megszorítással, ha sem elosztását nem teszik politikai szempontok alapján igazságtalanná, sem felhasználását nem kötik homályos jogállamisági és egyéb feltételekhez. Ez a szuverén, erős nemzetállamok szövetségén alapuló Európai Unió gondolkodásmódja. A csata a két felfogás között az Európai Parlamentben folytatódik, mert a balliberálisoknak természetesen nem felel meg a kompromisszum. Holott az arra való törekvés a legfontosabb európai érték, az unió működésének alapja. Felrúgása, a pökhendi tetszelgés az igazság kizárólagos birtokosának szerepében nyilvánvalóan rombolja az európai identitást. Mégis a kompromisszumra képtelenek vádolják cinikusan az alapértékek semmibevételével azokat, akik szívós munkával és kitartással védelmezik ezeket az értékeket.

Ez a baj a V4-ekkel, ez a baj Magyarországgal és Orbán Viktorral, ez a baj a mi fajtánkkal. Hogy miközben nem szólunk bele, más hogyan rendezi be a saját világát, szolidárisak vagyunk a bajbajutottakkal, hajlandóak vagyunk segíteni rajtuk, de nem mondunk le semmiről, ami a mi boldogulásunkhoz járulhat hozzá, aközben ezt a magatartást várjuk el mindenkitől, akivel egy közösségbe tartozunk. Ezt képtelenek felfogni a balliberálisok. Ők majd megmondják, ki hogyan éljen, kinek mi jár. Akinek pedig ez nem tetszik, az fasiszta és náci.

Isten óvja tőlük a világot!

Gajdics Ottó / Magyar Nemzet

Facebook
Érintő hírportál