Lombtalanítás Mihályfalván

Lombtalanítás Mihályfalván

Az érmihályfalvi önkormányzat az ASA szemétgazdálkodási céggel közösen november első három keddjén lombtalanítási akciót szervez a város utcáin.

November 7-én, 14-én és 21-én az alábbi beosztás szerint viszik el a házak elől a levágott faágakat, gallyakat, száraz leveleket, elszáradt virágok szárait – korlátlan mennyiségben. A begyűjtés egyetlen kitétele, hogy szállítható állapotban kell a hulladékot a házak elé tenni (zsákokban, kévézve, összekötve vagy kukába rakva) – tudtuk meg Karsai Attila alpolgármestertől, aki megerősítette: az elszállítás azokra a háztartásokra is érvényes, akiknek nincs szerződésük a nevezett céggel.

A kerti, udvari lombhulladék dátum és utcák szerint való elszállítását a következőképpen szervezte meg a helyi önkormányzat és az ASA cég:

November 7. – Bocskai István, Bartók Béla, Crişan, Ch. Darwin, Cloşca, Akácfa utca, O. Goga, Kőrösi Csoma Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Miklós, M. Eminescu, Malik Dezső, Jakab Rezső, Rácz Gyula, Dr. Andrássy Ernő, Hunyadi János, Brassai Sámuel, G. Enescu, Szőlőskert, A. Nobel, Kós Károly, Állomás, Budai Nagy Antal, Fekete Károly, Neumann János, Fráter Loránd, A. Einstein, Jókai Mór, Madách Imre, Liszt Ferenc.

November 14. – Malom, Ady Endre, Vörösmarty Mihály, Dankó Pista, Wesselényi Miklós, C. Porumbescu, Mikes Kelemen, Munkácsy Mihály, Kazinczy Ferenc, Kálvin János, Kölcsey Ferenc, Avram Iancu, Báthori István, Horea, Kodály Zoltán, József Attila, Lucernás, Pázmány Péter, Orbán Balázs, December 1., Márton Áron, Kossuth Lajos, Erkel Ferenc, Deák Ferenc, Hunyadi Mátyás, Hajnal utca, Eötvös József, Bem József, Szilárd Leó, H. Holubei, Teller Ede, Máté Imre.

November 21. – Emil. Racoviţă, Iskola, Apáczai Csere János, Bank, Victor Babeş, I. Creangă, Lăcrimioarei, Hársfa (Teiului), L. Pasteur, I. Cantacuzino, I. L. Caragiale, A. Röntgen, Petőfi Sándor, Arany János, I. Vulcan, N. Bălcescu, Bethlen Gábor, Szent-Györgyi Albert, G. Coşbuc, Árpád-tér, Forráskút utca, Gyár utca, Mester utca, Vásártér, Dózsa György, Köztársaság, Forradalom útja.

Facebook
Érintő hírportál