Ma van a Nemzetközi sajtószabadság napja – nyomás a romániai újságírókon

Ma van a Nemzetközi sajtószabadság napja – nyomás a romániai újságírókon

A Nemzetközi sajtószabadság napján az Egyesült Államok romániai nagykövetsége közölte az agerpres.ro hírügynökséggel, miszerint egy demokratikus, civilizált országban nem szembesülhetnek életveszélyes fenyegetésekkel az újságírók, valamint az oknyomozó riporterek, mint ahogyan az áprilisban történt egy román újságírónővel Romániában.

Április közepén Emilia Şercan román újságírónőt, mint kiderült, éppen a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Akadémia egyik rendőre fenyegette meg életveszélyesen, ami egy magát demokratikusnak nevezett országra nézve egyáltalán nem hízelgő – mondta a az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
„Ma azok előtt az újságírók előtt tisztelgünk világszerte, akik igen nagy kockázattal szentelték életüket az átláthatóság és az elszámoltathatóság előmozdítása érdekében, beleértve Romániát is.”

Az amerikai nagykövetség emlékeztetett arra is, hogy elkötelezett amellett, hogy támogatja a szabad sajtót Romániában, és szolidaritását fejezi ki a felelősségteljes bátor romániai riporterekkel – tette közzé az amerikai külképviseleti üzenetet az agerpres.ro.

MediaSind szakszervezet: a sajtó és az újságírók helyzete napról napra rosszabb

A média, de főként az újságíró helyzete napról napra rosszabb, a sajtószabadság pedig egyre inkább a politikai hatalom kénye-kedvének van kiszolgáltatva, szögezte le a romániai újságírókat tömörítő MediaSind szakszervezet pénteki közleményében. „Néhány nappal a sajtószabadság világnapja előtt a parlament módosította a büntetőtörvénykönyvet, beiktatva azt, hogy börtönbüntetéssel sújthatók azok, akik információkat tesznek közzé a bűnügyi perekről. Ezzel nemcsak a sajtószabadságot korlátozzák, hanem a lakosságnak is az információhoz való jogát. Társadalmunk egyik nagy baja az, hogy a közszolgálati média intézményei továbbra is politikai befolyás alatt állnak, a román közszolgálati televízió és rádió munkatársait pedig óriási nyomás alá helyezik, hogy felhasználják őket a választási kampányokban” – írták.

Idekívánkozik az a tény is, hogy Romániában, ezen belül Erdély és Partium szerte nem csak az újságírók személye ellen folyik hadjárat, de azok családtagjai, hozzátatozói ellen is, főleg azon újságírók ellen, akik nem kívánják kiszolgálni az éppen regnáló politikai elitet.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlése május 3-át a Nemzetközi sajtószabadság napjává nyilvánította annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára és hogy emlékeztesse a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására, melyet az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 19. cikke is védelmez. E napon világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben elhunyt újságírókról, valamint ezen a napon jelenik meg több felmérés és jelentés a média szabadságának aktuális helyzetéről.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál