Májusban is Magyar Filmek Klubja Nagyváradon

Májusban is Magyar Filmek Klubja Nagyváradon

Az Emberek a havason című, 1942-ben bemutatott magyar filmdrámával folytatódik májusban a Szent László Egyesület által szervezett Magyar Filmek Klubja Nagyváradon.

A filmről dióhéjban: Erdei Csutak Gergő székely favágó családostul felköltözik a havasokba, mert a fakitermelésnél – úgy tűnik – végre jól fog keresni. A fakitermelést szervező vállalkozónak megtetszik Anna, Gergő szép felesége, és míg a férje dolgozik, megpróbálja megkörnyékezni. Anna rémülten elmenekül, és véletlenül a szakadékba zuhan. A film 1942-ben Velencében művészeti díjat nyert.

Ha kíváncsi, hogyan alakul a történet, és szeret közösségben mozizni, filmekről beszélgetni, tartson velünk!

A szervezők  szeretettel várják a régi filmek szerelmeseit – legyenek régi „klubtagok” vagy újoncok – május 24-én, pénteken 17.30 órától a megszokott helyszínen, a Kálvin János utca 1. szám alatt.

A belépés ingyenes.

A Szent László Egyesület sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál