Már csak egy szemétszállító cég lesz Mihályfalván, ha lesz…

Már csak egy szemétszállító cég lesz Mihályfalván, ha lesz…

Januártól új szemétgazdálkodási törvény lép életbe, ennek megfelelően készült el a város új hulladékgyűjtési stratégiája is, amelyet Ovidiu Indrie, a város szemétgazdálkodási osztályának vezetője dolgozott ki. Ennek megfelelően írták ki a szolgáltatásra vonatkozó közbeszerzést is. Remélhetőleg ezentúl a városnak egy cég fogja végezni a szemétszállítást, és ami még fontosabb, törvényes keretek között. Természetesen, ha van vagy lesz rá egyáltalán jelentkező, amiről eddig még hivatalosan nem szól a fáma.

Mivel az aradi ASA szerződése lejárt, a cég megkezdte a kukák begyűjtését a lakosságtól. Míg utcák szerint sor kerül ezek összeszedésére, mindenki belerakhatja a szelektíven válogatott szemetét is, ugyanis a kukákat azzal együtt szállítják majd el.

A köztes időszakban az AVE cég kukájába lehet tenni minden egyéb hulladékot.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál