Még mindig ajánlatos a gumicsizma Érmihályfalván

Még mindig ajánlatos a gumicsizma Érmihályfalván

A 2009 tavaszán elkezdődött nemzetközi útépítés alkalmával, melynek „végállomása” az Érmihályfalva-Nyírábrány határátkelő volt, lehetővé vált néhány utcahossznyi „járdaépítés” is. Ám a Márton Áron utcán vagy a Forradalom útján épített, vagy javított (nem tudni hova sorolandó) járda nem igazán felel meg ma sem a rendeltetésének. Ugyanis a régi feltöredezettre csak egy vékony egyenetlen burkolatréteg került, anélkül, hogy elegyenlítették volna előzőleg a felületet. Már számtalanszor megírtuk, hogy a járda jóval alacsonyabb szinten van a műútnál, amely mellett hiába van vízelvezető, az emelkedő nem teszi lehetővé, hogy a vizet a járda felőli oldalról is begyűjtse, annál az oknál fogva, hogy a víznek nem természete, hogy felfelé folyjon.

A Forradalom útja a város legforgalmasabb utcája. A nagyobb cipőgyárakat ezen az úton lehet csak megközelíteni, mondhatni több százan is közlekedtek itt naponta a váltások alkalmával, valamint iskolai időszakban, hisz a középiskola felé is ezen a szakaszon vezet az út. Nagyobb esőzésekkor viszont ugyanaz a helyzet, mint évekkel ezelőtt. Bokáig ér a felgyülemlett víz, a felújított járda kibetonozott árkok nélkül ugyanolyan hasznavehetetlen, mint eddig. Ilyenkor a gyalogszerrel közlekedők még mindig a műutat választják vagy a gumicsizmát. És még mielőtt bárki is a maga tudatlanságában azt javasolná (megesett nemegyszer), hogy ássa ki mindenki maga előtt az árkot, tudatjuk, hogy  már nincs hely a járda és a műút között erre az alkalmatosságra.

Az árkok helye le van aszfaltozva, vagy be van fásítva. Hogy 2009-ben az akkori városvezetőségből nem vette senki a fáradtságot, hogy az értarcsai szakaszhoz hasonlóan kibetonozott árkokkal egészíttessék ki a terveket, őket minősíti. (Meglehet, benne volt az a tervekben, csak kispórolták. Kérdés, hogy lehetett átvenni az effajta hitvány, csapnivaló munkát.) Tény, hogy arról nem a mostaniak tehetnek. A nyolcadik éve regnáló mostaniak azonban annyit megtehettek volna (sok más egyéb mellett), hogy nyolc év elteltével valahogy járhatóvá tegyék legalább a két központi utca járdáit. Ám a luxuskocsikból az nem látszik.

Ma például egy kiadós zuhé után a térdig érő víztől lehetetlen volt bejutni a Transilvania bankba, az alkalmazottak is később nyitottak.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál