Még sem lesz karácsonyra élelmiszerjegy-pótlék

Nem lesz karácsonyra élelmiszerjegy-pótlék a kisnyugdíjasoknak
Harmadjára sem ment át a Néppárt indítványa Érmihályfalván

Az érmihályfalvi Néppárt-frakció harmadjára is plénum elé vitte azt a határozat-tervezetet, amelyben kezdeményezték, hogy azok a hatvanadik életévüket betöltött kisnyugdíjasok, akiknek jövedelme nem éri el a 630 lejt, minden évben húsvét, illetve karácsony alkalmával összesen 100 lej értékű élelmiszerjegy-támogatásban részesüljenek a helyi költségvetésből.
A pénteken megtartott októberi tanácsülésen az RMDSZ-frakció ismételten leszavazta az indítványt, a régi kifogásra hivatkozva, miszerint a szociális osztály nem rendelkezik megfelelő apparátussal összeállítani az erre jogosultak listáját. Hiába volt minden próbálkozás, győzködés, hogy az érintettek számát a fűtési támogatásra való jogosultsággal párhuzamosan lehetne benyújtani és ellenőrizni, az érvek és a javaslatok mindannyiszor süket fülekre találtak.
Napirenden volt többek között a kormánybiztosi hivatal által elrendelt ellenőrzésről készült jelentés ismertetése is, a harmadik negyedévi költségvetési-tervezet lebonyolításának elfogadása, újabb költségvetés módosítás, amelynek keretében többek között kilenc szociális lakás felújításának technikai tervét hagyták jóvá 163,5 ezer lej értékben. Az együttműködési szerződést október elején kötötték meg a Goodwill Energy kolozsvári céggel.
A részletekre visszatérünk.

Facebook
Érintő hírportál