Megalakult az új döntéshozó testület Érmihályfalván

Megalakult az új döntéshozó testület Érmihályfalván

Alakuló ülést tartottak csütörtök délben Érmihályfalván a frissen választott városatyák. A Gödör rendezvényházban megtartott ünnepi ülésen Delorean Gyula kormánybiztos-helyettes olvasta fel az alakuló ülésre vonatkozó kormánybiztosi határozatot, valamint az ülés hét napirendi pontját, majd felkérte dr. Turucz Mária rangidős, illetve a két legifjabb tanácsost, Boda Brigittát és Nagy Lászlót, vegyenek részt a prezídiumban. Megválasztották a mandátum érvényesítő bizottságot is (Karsai Attila, ifj. Torda Imre, Krizsán Csaba (RMDSZ), Florin Popa (PSD), Marius Zima (PNL), akik igazolták többek között, hogy az RMDSZ-tanácsosok közül Csűri Józsefet Csengeri Csongor, az EMNP-nél dr. Szilágyi Ferencet Szentes Attila váltotta a listán.

A városatyák összetétele pártszínezet szerint a következőképpen áll össze: Boda Brigitta, Gheorghe Chiș, Csengeri Csongor, Gábor Éva, Horváth Sándor, Karsai Attila, Krizsán Csaba, Nagy László, Torda Imre, Turucz Mária (RMDSZ), Baricz Nánási Ferenc, Czeglédi Júlia, Pap Sándor, Szentes Attila (EMNP), Németh Elvira, Florin Popa (PSD), Marius Zima (PNL).

eskü Baricz Nánási eskü Czeglédi Júlia

Szentes AttilaA tanácsosok eskütétele után Nyakó József újraválasztott polgármester is letette az esküt, majd az alpolgármesteri tisztség betöltésére négy EMNP-s tanácsos tartózkodásával Karsai Attila kapott ismételten megbízatást. Karsai megköszönte a bizalmat, annál is inkább, mivel az 1992 óta ő az első újraválasztott alpolgármester.

Pap SándorA négy szakbizottság (kettőnél titkos szavazásra került sor, mivel több volt a jelölt) összetétele: a mezőgazdasági és pénzügyi bizottság tagjai: Gheorghe Chiș, Csengeri Csongor, Horváth Sándor (RMDSZ), Czeglédi Júlia (EMNP) és Marius Zima (PNL); területrendezés, urbanisztika: Karsai Attila, Krizsán Csaba, Nagy László (RMDSZ), Florin Popa (PSD), Pap Sándor (EMNP); tanügyi, kulturális, sport bizottság: Csengeri Csongor, Boda Brigitta, Gábor Éva (RMDSZ), Baricz Nánási Ferenc (EMNP), Németh Elvira (PSD); egészségügyi, szociális bizottság: Turucz Mária, ifj. Torda Imre, Boda Brigitta, Karsai Attila (RMDSZ), Szentes Attila (EMNP).

A gyűlés végén Delorean Gyula kormánybiztos-helyettes arra kérte a frissen alakult testületet, hagyják hátra a kampány hozadékait, és  esküik, illetve képességeik szerint tegyenek meg mindent a város és a közösség javára.

Nyakó József polgármester köszönetet mondott Todor Maria jegyzőnek a választásokban és egyebekben nyújtott segítségét, majd biztosította az önkormányzati képviselőket arról, hogy a városháza apparátusa a legjobb tudása szerint támogatja és vitelezi ki döntéseiket.

Sütő Éva

Fotók: (főoldal) alakuló ülés 1. Szentes Attila, Czeglédi Júlia, Baricz Nánási Ferenc, Pap Sándor EMNP-s tanácsosok eskütétele

Facebook