Megerősítették tisztségében Csomortányi Istvánt – Egységes és tettre kész csapattal vág neki a Néppárt az önkormányzati választásoknak

Megerősítették tisztségében Csomortányi Istvánt – Egységes és tettre kész csapattal vág neki a Néppárt az önkormányzati választásoknak

Marosvásárhelyen tartotta szombaton (szeptember 21-én) 7. Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A 107 megjelent küldött nagy többséggel – 97 igen szavazattal – választotta újra Csomortányi Istvánt a Néppárt elnökének, megerősítve ezzel tisztségében a párt márciusban megválasztott vezetőjét. Csomortányi elmondta: az elmúlt hat hónapban elvégzett munka eredménye, hogy mára már egy egységes és tettre kész Néppárt áll a közelgő önkormányzati választások előtt.

A megjelent küldötteket Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte, Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, a Néppárt védnökének üzenetét pedig Cseh Gábor, az EMNT országos alelnöke tolmácsolta.

Németh Zsolt: „Megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhatunk!”

„Miként a Néppárt korábbi vezetőit, úgy a jelenlegi és a jövőbeli elnökséget is segíteni szeretném munkájában. Ezúton is szeretnék gratulálni Csomortányi elnök úrnak a Néppárt megújításához, mely a frissülés lehetőségét hordozza magában. Megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhatunk közös céljaink eléréséért, a Néppárt irányunkba tanúsított bizalmára pedig csak bizalommal válaszolhatunk. Hozzánk azok a politikai szervezetek állnak a legközelebb, amelyek a magyarság megmaradásának és önrendelkezésének ügyét immár évtizedek óta következetesen képviselik” – kezdte felszólalását Németh Zsolt. A FIDESZ politikusa kijelentette: közös célnak tekinti az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének sikerre vitelét, melyről Izsák Balázzsal részletekbe menően is tárgyaltak. Németh Zsolt az anyaországi politikai helyzet elemzésekor elmondta: bizakodva készülnek az önkormányzati választásokra, a FIDESZ egységes, miközben az ellenzék szétaprózódott, Magyarország helyzete stabil, nemzetközi súlya egyre nő, s ez azt is jelenti, hogy a külhoni magyarság erős hátországként számíthat az anyaországra, s erős szomszédként és partnerként tekinthetnek rá a szomszédos országok is. „A politikai realitások az új transzilvanizmus irányába terelnek minket, látható, hogy a globalizálódó világ új önmeghatározást is szükségessé tesz. A nemzeteknek, a nemzetállamoknak és a nemzeti régióknak össze kell fogniuk, hogy megőrizhessék identitásukat, s joggal merül fel a kérdés: ki más lehet Erdély szövetségese a globalista árral szemben, ha nem a magyar és a román állam? Ha Erdély meg akar maradni és túl akar élni, meg kell szerveznie és fenn kell tartania e szövetségeket. Épp ezért az új transzilvanizmus lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel, s Orbán Viktor szavait parafrazálva mondhatjuk: mindenkit érdekeltté kell tennünk Erdély sikerében” – mondta Németh Zsolt, majd beszéde zárásaként hozzátette: bízik benne, hogy a soron következő választásokat követően Románia egy olyan állammá válik, mely belép abba a közép-európai ligába, mely fellép a nemzetek Európájáért.

Izsák Balázs: „A Néppárt az erdélyi magyar pluralizmus letéteményese”

„Az erdélyi magyar pluralizmus érték, a Néppárt pedig ennek az értéknek a letéteményese. Arra kérem a megjelenteket, hogy ezen értéknek legyenek megtartói” – kezdte beszédét Izsák Balázs. Az SZNT elnöke arra kérte a Néppárt vezetőit, a jelenlévő küldötteket és a párt teljes tagságát, hogy aláírásukkal is támogassák az SZNT európai polgári kezdeményezését, valamint vegyenek részt a mobilizációs munkában is. „Bízom benne, hogy az összegyűjtött kézjegyek száma kellő legitimitást nyújt majd ahhoz, hogy lefektessük a nemzeti régiók közti együttműködés új alapjait” – mondta Izsák, majd hozzátette: az európai polgári kezdeményezés elektronikusan is aláírható a www.nemzetiregiok.eu oldalon. Mint ismeretes, a Néppárt vezetői már korábban is egyértelművé tették, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel azon lesznek, hogy az SZNT kezdeményezését sikerre vigyék.

Tőkés László: „Nemzeti érdekeink megalkuvás nélküli képviseletével szolgáljuk közösségünket!”

„Az előző kongresszus óta eltelt fél esztendő alatt beigazolódott, hogy a vezetőségében megújult Néppárt jó úton halad. A belső egység helyreállításában, mely mindennél fontosabb, Csomortányi István elnök úr jó eredménnyel járt, és közvetlen munkatársai is a kezére dolgoztak. Az Erdélyi Magyar Néppárt azon kevés Kárpát-medencei magyar párt és szervezet közé tartozik, amelyek a nemzet ügyének szolgálatában hűségesek és következetesek maradtak, és a nemzeti önrendelkezés politikáját elhajlás nélkül, töretlenül folytatják” – fogalmazott a Cseh Gábor által tolmácsolt üzenetében Tőkés László. „Három egymást követő választás előtt állunk. A királyhágómelléki egyházam aláírások gyűjtésére felszólító körlevele – egyebek mellett – a MOGYE kálváriájával és az Úz-völgyi botránnyal érvel az RMDSZ államelnökjelöltje mellett. Ezzel szemben pont a fordítottját kell mondanunk, azt tudniillik, hogy hivatalos érdekszövetségünket súlyos felelősség terheli a marosvásárhelyi egyetem végzetes helyzetének és az Úz-völgyi válságnak a kialakulásában. Ezzel az erkölcsi deficittel, a balliberális román csődkormányok partnerségének politikai baklövésével az erdélyi magyarság ügyét nem lehet hatékonyan képviselni. Éppen ezért, akárki akármit is mondjon: a Néppártnak meg kell maradnia és tovább kell haladnia a nemzeti érdekérvényesítés megalkuvás nélküli, egyenes útján” – hangsúlyozta az EMNT elnöke, a Néppárt védnöke. Az RMDSZ államelnök-jelöltjének kampánya kapcsán Tőkés László rámutatott: a „respekt mindenkinek” sajnos már csupán egy kiüresedett választási szlogen, s így azon kell dolgozni, hogy a magyarság körében kialakult bizalmi válság megszűnjön. „Kezdjük ezt azzal, hogy magunk között állítsuk helyre a kölcsönös tiszteletet, s hiteles nemzeti érdekű néppárti érdekképviseletünknek ebben élen kell járnia! Az eluralkodott magyarellenesség körülményei között ne a magyar nemzeti érzelmekből próbáljunk választási tőkét kovácsolni, hanem sokkal inkább a nemzeti érdekeink megalkuvás nélküli képviseletével szolgáljuk erdélyi közösségünket. Ezenképpen készüljünk az előttünk álló választásokra” – zárta üzenetét Tőkés László.

Csomortányi István: „A Néppárt egységes és tettre kész!”

„Elnöki beszámolóm rendjén örömmel jelenthetem ki: mára szinte semmi nem maradt, mely megosztaná munkára kész közösségünket. Hathónapnyi fegyelmezett munkán vagyunk túl, s mára már egy egységesés tettre kész Néppárt néz a közelgő önkormányzati választások elé. Kérésemre a Néppárt Országos Elnöksége azért hívta össze mostani Országos Küldöttgyűlésünket, s azért kértem bizalmi szavazást személyemről és az Országos Elnökség munkájáról, mert meggyőződésem, hogy az előttünk álló kihívásokat csak egységesen, vált válnak vetve küzdhetjük le, s csak így lehetünk eredményesek” – kezdte felszólalását Csomortányi István. A pártelnök kijelentette: óriási eredménynek tekinti, hogy az elmúlt időszakban – a Néppárt tiltakozás-sorozatának köszönhetően – fel tudták hívni a figyelmet a sorozatos és állami szintre emelt romániai magyarellenességekre, a Ne bántsd a magyart! elnevezésű megmozdulás-sorozatnak pedig épp Marosvásárhelyen, a Színház téren, lesz a következő állomása október 1-jén. „Sokan félreértették a Néppárt lényegét, és azt gondolták, hogy legfőbb célunk a legnagyobb erdélyi magyar párt hibáira rámutatni. Világossá kell tennünk: a Néppártnak önálló hangja van, önálló kezdeményezései, s nem is tehetünk mást az elmúlt harminc év csődös erdélyi magyar politizálása után, minthogy új útra lépünk, s nem a legnagyobb erdélyi magyar párthoz viszonyítva határozzuk meg magunkat. Tudjuk, mit kell tennünk, s jelszavunk is ezt közvetíti: Erdély minden előtt!” – mondta Csomortányi. „Jól látjuk, hogy az etnikai szavazótömb folyamatos ostrom alatt áll, s könnyen előfordulhat, hogy néhány éven belül erdélyi magyar közösségünk a felvidéki magyarság sorsára jut. A legutóbbi európai parlamenti választás eredményei – főként az erdélyi nagyvárosokban –súlyos felkiáltójelekként álljanak előttünk, s vegyük észre, hogy az új magyar egység útjára kell lépnünk” – jelentette ki a pártelnök. Csomortányi elmondta: a romániai államelnök-választás jó alkalom lett volna arra, hogy az erdélyi magyarságnak olyan jelöltje legyen, mely egy köztiszteletben álló, pártfüggetlen személy, aki mögé mindenki jószívvel és tiszta lelkiismerettel felsorakozhatott volna. „Mi korábban sem azt kértük, hogy néppárti legyen egy esetlegesen közös államelnök-jelölt, ennek ellenére mégis egyszemélyes döntés született az RMDSZ részéről – miként az EP-választásokat megelőzően is –, továbbá ugyanígy Marosvásárhely esetében is azt kértük, hogy egy közös polgármester-jelölt indításával hozzuk el a várva várt változást a székely fővárosban. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy javaslatunk után két nappal ismét egyszemélyes döntés eredményeként hiúsították meg az együttműködést Marosvásárhelyen. Látnunk kell: nem az az egységbontó, aki kritikát fogalmaz meg, vagy aki ki meri mondani, hogy az önkormányzatokban komoly problémákkal kell szembenéznünk, az új magyar egység nélkül pedig nincs kiút mostani helyzetünkből. Számunkra a legfontosabb, hogy az önkormányzatokban milyen képviselete lesz az erdélyi magyarságnak, s ezért tartom kiemelkedően fontosnak, hogy egy egységes csapattal vághatunk neki a munkának” – mondta Csomortányi István.

A Néppárt elnöke arra kérte a megjelenteket, hogy az Országos Küldöttgyűlés – úttörő módon, politikai szándékuk kinyilvánításaként – hozzon döntést arról, hogy a pártnak legyen országos, koalíciós megállapodása a Magyar Polgári Párttal az önkormányzati választások során, továbbá ott, ahol a magyarság alacsony számaránya ezt indokolttá teszi, az RMDSZ-szel is legyenek koalíciós megállapodások, végezetül pedig arról, hogy a másik két erdélyi magyar politikai szervezeten kívül más párttal a Néppárt nem köt semmilyen választási koalíciós megállapodást. Utóbbi javaslata kapcsán Csomortányi elmondta: az erdélyi magyarságot az etnikai alapú politizálás csak erősíti, így aki ezt támadja vagy megkérdőjelezi, mint például Dan Barna, az USR elnöke, az a teljes erdélyi magyar közösséget gyengíti. „Mindenki számára világossá kell tennünk, hogy Erdélynek nem a politikai pluralizmus okoz kárt, hanem az, hogy román pártok is kivetették hálójukat a magyar szavazókra. Egy ilyen helyzetben egyértelműen kell mindenki tudtára adjuk, hogy Erdélyben – a Néppárt jóvoltából – van magyar alternatíva, mely képviseli a nemzeti keresztény értékrendet” – zárta beszédét Csomortányi István. A megjelent küldöttek jelentős többsége szavazatával is támogatta a pártelnök mindhárom előterjesztését.

Bizalmi szavazás: újraválasztották Csomortányi István Néppárt-elnököt

Mint ismeretes, mandátumának hatodik hónapja után Csomortányi István bizalmi szavazást kért személyével és a Néppárt Országos Elnökségével kapcsolatban. Az Országos Küldöttgyűlésen megjelentek 97 igen, 7 nem és 2 érvénytelen szavazat leadásával (1 szavazólapot nem vettek fel) újraválasztották és megerősítették elnöki tisztségében Csomortányi Istvánt. Alelnöknek Vinczellér Árpádot, Kolcza Istvánt, Pálosi Csabát, Toró T. Tibort, Zatykó Gyulát és Sándor Leventét választották. Utóbbi László Györgyöt váltotta az alelnöki tisztségben, aki az SZNT-ben betöltött tisztsége és feladatai miatt mondott le az alelnökségről.

További fotók itt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál