Meghalt Trifán László nagyváradi képzőművész, előadóművész

Meghalt Trifán László nagyváradi képzőművész, előadóművész

Elhunyt Trifán László képzőművész, előadóművész, az egykori Metropol együttes gitárosa, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának munkatársa.

A 63 éves korában elhunyt alkotó a bábszínház bábkészítője, plakát- és díszlettervezője, grafikusa volt – megannyi plakátot készített mind a magyar, mind a román bábtársulatnak –, tavaly májusban vonult nyugdíjba. Trifán László 1955. december 10-én született Nagyváradon, a romániai rockzene egyik meghatározó együttese, az 1968-ban alakult Metropol Group rockzenekar tagjaként zenélt, a Tibor Ernő Galéria (TEG) alapító tagja is volt.

2016. júniusában kiállítás nyílt az általa tervezett plakátokból, színes alkotásait az évek során több egyéni kiállításon is megtekinthette a közönség.

„A fájdalom elviselhetetlen. A világ legszelídebb, legjámborabb embere csatlakozott tegnap az égi zenekarhoz, a szíve úgy döntött, nem ver többet (…).
A búcsúszertartás kedden 15 órakor lesz, a Steinberger kápolnánál. Aki részt szeretne venni, ne hozzon koszorút, elég egy szál virág. Csak egyszerűen, mint amilyen ember Ő mindig is volt…”  – áll a családi közleményben.

(Fotó: Mohácsi László)

Facebook
Érintő hírportál