Mégis lesz művelődési központ a Gizella-malomból?

Látványterv

Mégis lesz művelődési központ a Gizella-malomból?

A hétfői rendkívüli tanácsülésen a Gizella-malom (Valeánka) újabb megvalósíthatósági tanulmányáról szavaztak, ezúttal már harmadik alkalommal, mióta tervbe vették az objektum művelődési központtá való átalakítását. A projektet még az előző városvezetés indította útjára.

A kétszintes főépület az előadótermen kívül próbatermeket, galériát és egyéb kiállító termeket foglal majd magába… ha  elkészül.  A kultúra eme központja kellékekkel együtt mintegy 5 millió lejbe kerül, amelyből az önrész 433 ezer lej – mondta kérdésünkre a minap Nyakó József polgármester.

A dokumentáció készen áll (az objektum költségvetése is), amelyet még ezen a héten be kell mutatni a fejlesztési minisztériumhoz tartozó Országos Befektetési Társaságnak (CNI).

Zöld jelzés esetén utóbbinak kulcsra készen kell átadni az épületet, mivel a beruházást, ezen belül a  közbeszerzést is ők bonyolítják, sőt a munka felügyelete is rájuk hárul majd.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál