Megnyílt a Rákóczi-szabadságharc korát bemutató vándorkiállítás Nagyváradon

Megnyílt a Rákóczi-szabadságharc korát bemutató vándorkiállítás Nagyváradon

A Magyar Polgári Egyesület, a Szent László Egyesület és a Rákóczi Emlékév Testület szervezésében megnyílt a Rákóczi-szabadságharc korát bemutató, a Kárpát-medence számos településén megfordult vándorkiállítás Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének előcsarnokában. Az előcsarnok falaira kihelyezett informatív pannókon az érdeklődők időrendi sorrendben követhetik nyomon a szabadságharc főbb szereplőinek életútját, ízelítőt kaphatnak a szabadságharc legfontosabb eseményeiből, a korszak európai politikai helyzetébe ágyazva érthetik meg a szabadságharc katonai, társadalmi, gazdasági mozgatórugóit, okait.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján a szervezők szándéka szerint beszédet mondott volna Gaal Gergely országgyűlési képviselő, a Rákóczi Emlékév Testület elnöke, valamint idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, az Emlékév Testület tagja is. Előbbi egy kisebb baleset miatt végül nem tudott jelen lenni, míg Lomniczi Zoltán egyéb elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a megnyitón.

A megjelenteket Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte, majd felolvasta Gaal Gergely köszöntőjét a kiállítás megnyitóján részt vevő egyetemi hallgatóknak, érdeklődőknek.

A megnyitón a Szent László Egyesület nevében a megjelenteket Zatykó Gyula is üdvözölte, aki arra biztatta az elsősorban egyetemista hallgatóságát, hogy óráik szüneteiben vessenek egy-egy pillantást a kiállítás anyagára, mert érdemes. A szabadságért, ami számunkra ma magától értetődő dolog, őseink számtalan alkalommal meg kellett küzdjenek, erről szól ez a kiállítás is, tette hozzá.

A kiállítás két hétig lesz megtekinthető a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének előcsarnokában.

A kiállítás nagyváradi bemutatását a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Facebook
Érintő hírportál