Megvédjük a nemzeti régiókat!

Megvédjük a nemzeti régiókat!

Mint az ismert, a májusi határidőig közel egymillió háromszázezer aláírás gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez. Bár a szükséges aláírásszám összegyűlt, négy európai országból még hiányzik a megfelelő mennyiségű kézjegy. Tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány Európa-szerte ellehetetlenítette a papír alapú gyűjtést, valamint az elektronikus aláíró felület több esetben is elérhetetlen volt a gyűjtés hajrájában, az SZNT-vel közösen az Erdélyi Magyar Szövetség is arra kérte az Európai Bizottságot, hogy hosszabbítsák meg az aláírásgyűjtésre adott időszakot. Kérésünk meghallgatásra talált, hiszen az EB, majd azt követően az Európai Parlament is az európai polgári kezdeményezések határidejének meghosszabbítása mellett döntött. Ugyanakkor Izsák Balázs, az SZNT elnöke közleményben jelezte: az aláírásgyűjtés folytatásának még nincs teljes jogalapja, mivel azt – az Európai Parlament után – az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A kialakult helyzetben különösen fontos, hogy az újra induló aláírásgyűjtés biztos jogi alapokon álljon, így ki kell állnunk az SZNT – szakmai érvekkel alátámasztott – álláspontja mellett. Az új magyar egység komoly sikert tudott felmutatni azáltal, hogy a nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezést korábban nem látott gyorsasággal és nagy számban támogatták aláírásukkal. Épp ezért most, amikor várhatóan lehetőség nyílik a kézjegyek további gyűjtésére, kiemelten fontos, hogy az aláírásgyűjtők a továbbiakban is a szabályoknak megfelelően járjanak el, elkerülve annak lehetőségét, hogy a kezdeményezés támadhatóvá váljon.

Ugyanakkor értetlenül állunk Vincze Lóránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő nyilatkozatával szemben, melyben azt állítja, az SZNT azzal veszélyezteti a „Kárpát-medencei magyarság több mint egymillió aláírását”, hogy a meghosszabbított határidő és a gyűjtés körüli jogi-szabályozási kérdések maradéktalan tisztázásáig nem kezdi meg az aláírások újbóli gyűjtését. Emlékeztetünk: az Izsák Balázs vezette SZNT erején és a rendelkezésére álló erőforrásokon messze túlmenően teljesített már eddig is, szakértői pedig továbbra is azon dolgoznak, hogy az európai polgári kezdeményezés sikeres legyen. Mindezek fényében az SZNT-t és annak elnökét elismerés és támogatás illeti, nem pedig bírálat, főként nem abban a helyzetben, amikor bebizonyosodott: csak jól felfogott nemzeti érdekeinket szem előtt tartva és együttműködve érhetünk el eredményeket. A helyzettel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet, hogy a még hiányzó hivatalos döntések miatt az uniós adminisztráció az aláírásgyűjtés internetes felületét sem reaktiválta még.

Egyúttal súlyosan aggályosnak tartjuk, hogy épp Vincze Lóránt az, aki az SZNT-t azzal vádolja, hogy az európai polgári kezdeményezés sikerét veszélyezteti, sajnálatos és káros, hogy hamis vádjaival az SZNT kezdeményezése nyomán létrejött példátlan erdélyi összefogást is aláássa. Emlékeztetnénk, hogy az RMDSZ európai parlamenti képviselője egyben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is, mely szervezet ugyan kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, ez azonban nem mutatkozott meg az SZNT kezdeményezésének európai támogatottságában. Épp ezért javasoljuk: az elkövetkezőkben az SZNT bírálata helyett Vincze Lóránt az európai polgári kezdeményezéshez kapcsolódó nemzetközi aláírásgyűjtésbe fektessen több energiát. Emlékeztetünk, a polgári kezdeményezés sikeréhez szükséges aláírásgyűjtés indításakor, a makfalvi Székely Majálison Vincze Lóránt maga ígérte meg, hogy a külföldi aláírásgyűjtésben segíteni fog. Bízunk benne, hogy akkori ígérete nem csupán az európai parlamenti választási kampány kirakateleme volt, és végre a FUEN és annak elnöke is munkához lát majd.

Végezetül leszögezzük: az Erdélyi Magyar Szövetség miként eddig, úgy továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja az SZNT kezdeményezését, hiszen már az aláírásgyűjtéshez kapcsolódó első sikerek is bebizonyították, hogy az önös pártérdekek mellőzésével és a reánk erőltetett egypárti gondolkodás megkerülésével valódi, igaz és eredményes magyar összefogás teremthető Erdélyben.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Facebook
Érintő hírportál