A menekítés napjai – a magyar Szent Korona érmelléki útja

A menekítés napjai – a magyar Szent Korona érmelléki útja

A magyar Szent Korona Európa egyik legrégibb és mai napig épségben megmaradt koronája. A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet napjainkig. A hozzá kapcsolódó hagyományokkal és jogokkal foglalkozó Szent Korona-tan szerint a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona.

1848. december 30-án Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzója nyílt rendeletet intézett Bónis Sámuel képviselőhöz, amelyben, mint országos biztost megbízta, hogy a koronát budai őrzési helyéről szállíttassa Debrecenbe, ahová a kormány is költözik.

„Az ellenség közeledvén a főváros felé… a kormány kötelességének tartja a koronát minden esetre biztosítani. Ennél fogva képviselő úr ezennel kirendeltetik, s kötelességévé tétetik Ürményi Ferenc koronaőr őexellenciáját azonnal felszólítani, hogy az országos biztos úrral együtt s egyetértőleg az ország szent koronáját s egyéb koronázási insigniáit (jelvényeit) azonnal a koronaőrségből még itt lévő legénység őrizete mellett egyelőre Debrecenbe… elszállítani.”

A Szent Koronát rejtő pajta Érköbölkúton

A kitérő

A rendeletet követően a Szent Koronát vonattal szállították Szolnokig, azonban innen a nemzeti ereklye elővigyázatosságból először Köbölkútra érkezett. Itt töltött egy éjszakát Bónis László kúriáján, ahol a pajtában el is ásták arra az éjszakára. Másnap Bónis Sámuel és kísérője Josipovics, marhakereskedőnek öltözött, és szekéren folytatva útjukat, átkeltek a Berettyó folyócskán, és Baranyi Félix (1802–1855) kastélyában szálltak meg, Tótiban. Éjszakára itt is elrejtették a koronázási ékszereket tartalmazó vasládát egy pincében. Mindkét helyszínt Ruffy Péter is megerősíti a Koronánk könyve című kötetében, majd Szilágyi József is kitér rá a Tóti község monográfiájában, mely szerint Baranyi Félix kíváncsiságból még ki is nyitotta a nemzeti kincseket tartalmazó vasládát, és a jelenlévők megrökönyödésére saját fejére is próbálta. Rossz előjel volt ez Baranyi Félix részére. Másnap reggel, mintha mi sem történt volna, a „kereskedők” folytatták útjukat, és eljuttatták a ládát a debreceni városházára, ahol Kossuth is lakott abban az időben. A korona előző napi szálláshelye azonban nem maradt titokban Haynau osztrák hadvezér besúgói jóvoltából. Később a Habsburgok kopói megjelentek Baranyi Félixnél, és elhurcolták a koronának szállást adó földbirtokost, akit családja soha többé nem látott élve. Az információt megerősíti a család egyik ma élő leszármazottja is – Baranyi Árpád Barnabás –, aki egy régi családfa dokumentumot juttatott el hozzánk, amelynek sarkára a fenti történet fel is van jegyezve.

Baranyi Árpád Barnabás családi ereklyéje

Az út vége

A Szent Korona a háborús veszély elmúltával újra a budai várba került. 1849 nyarán azonban, Pest kiürítésekor újra a menekítését kellett előkészíteni. A fontos feladattal kapcsolatosan Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan belügyminiszter, és Duschek Ferenc pénzügyminiszter egyeztettek és a koronaékszerek elszállítása mellett döntöttek. A Szent Korona, a koronaőrség nélkül, Szegedre majd Nagyváradra, később Aradra került. A menekítők 1849. augusztus 15-én érkeztek Orsovára, ahol „A Fehér Bárányhoz” címzett fogadóban szálltak meg. Mivel az országhatár átlépése a koronával nem volt lehetséges, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter az ékszerek elrejtése mellett döntött. A magyar határ közelében elásták a koronát rejtő ládát és a rejtekhely közelében lévő fán egy jelet hagytak, majd a helyszínről térképet készítettek. Kossuthot az emigrációban, utólag tájékoztatták az elrejtés tényéről. A szabadságharc leverése után az osztrák rendőrség egy bizottságot hozott létre a Szent Korona kutatására és 1853. szeptember 8-án megtalálták a koronázási ékszereket rejtő ládát. A Szent Korona és a jogar viszonylag sértetlen volt, de a koronázási kard elpusztult, a palást átázott és kifakult. Ezt követően a korona ismét Budára került és a második világháború végéig a várban őrizték

Epilógus

Amennyi hányatottság jellemezi a Szent Korona ezer esztendejét, legalább annyi kálvárián ment át a nemzet és az ország is. A magyar nemzet és annak királyainak eme ékességét Budára kerülése után még számtalanszor el kellett rejteni, nem egyszer el is ásták, majd Ausztriába, Németországba végül az Egyesült Államokban „lakott” harminc esztendeig.

1978-ban a koronázási jelvényekkel együtt ismét magyar földre került. Két évtizeden át a Magyar Nemzeti Múzeumban állították ki. 1999-ben a magyar országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló törvényt, melynek értelmében, 2000-ben ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába került. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt.

Sütő Éva / Érmellék, szerelmem 2013

(Főoldal: A Bónis-kúria – Érköbölkút)

Facebook
Érintő hírportál