Mihályfalviak a bihardiószegi borünnepen

Mihályfalviak a bihardiószegi borünnepen

Bihardiószeg és Debrecen önkormányzata második alkalommal rendezte meg a Bakator bor- és Gasztrofesztivált a Zichy-kastély kertjében. A programot Debrecen és a Hajdú-Bihar Megyei Vásárszövetség is támogatta.

A Tokos zenekar

Debrecen szőlőskertje – így emlegették hajdanán a cívisváros szomszédságában található festői hangulatú Érmelléket. A fesztivál látogatói 19 borász 48 féle borát kóstolhatták meg, a helyi gasztronómiai különlegességekből pedig Boros László debreceni mesterszakács és Rózsa Péter balmazújvárosi biogazda készített ételkülönlegességeket az asztalokra – bivaly-burger, bivaly gombócleves, debreceni páros kolbász –, miközben a fesztivál színpadán helyi és környékbeli kulturális csoportok, délutántól pedig a Fölszállott a Páva győztes csapata, a Tokos zenekar, majd a nemzetközi szinten is elismert Cimbaliband lépett színpadra. Később a blues koronázatlan királya, a nagyváradi születésű Weinberger Attila és zenésztársai muzsikáltak. A koncertprogramot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóján, A Dal című műsorban befutott Honeybeast zárta.

Heit Loránd, a Bakator Szövetség alapító-elnöke, helybéli borosgazda nevével fémjelzett ősi magyar borfajtát másik öt Kárpát-medencei, illetve tengeren túli borász is képviselte.

A megnyitón dr. Papp László Debrecen polgármestere elmondta, ezer szállal kötődnek a cívisváros szőlőskertjének nevezett Érmellékhez. A 17-18. században sok debreceni polgár vásárolt ott szőlőt, mert a jó érmelléki bor biztos megélhetést biztosított számukra. A polgármester felidézte, hogy abban az időben szüret idején Debrecenben szünetelt a közigazgatás, maga a debreceni polgármester is Érmelléken szüretelt.

Debrecen most is elkötelezett az Érmellék fejlődésében. Túl azon, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely segíti a Bakator Bor- és Gasztrofesztivál megrendezését, őshonos nemesített bakator-szőlőoltványok adományozásával évről évre támogatja az egykor híres szőlőfajta újrahonosítását és a helyi borkultúra fejlesztését – tette hozzá a debreceni polgármester.

Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere – maga is borász – felidézte, hogy a 18. században a bakator szőlő és bor volt az Érmellék, illetve Diószeg zászlósbora. A fesztivál megnyitóján meggyőződésének adott hangot, hogy az elmúlt években létrejött helyi és határon átnyúló együttműködés azt üzeni, a szőlészetnek és borászatnak jövője van az Érmelléken. A polgármester szerint egyébként egyre több borturista érdeklődik az érmelléki borvidék iránt, és az utóbbi években egyre több bor szerepel eredményesen a különböző borversenyeken.

A 2. Bakator Bor- és Gasztrofesztivál nem csak nemes nedűket és ételkülönlegességeket sorakoztatta fel. Volt egyéb vásárfia is, mind a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének, mind az Érmelléki Gazdák Egyesületének képviseletében. A borünnepen kézműves portékák és házi finomságok vására is várta a látogatókat. Bemutatkoztak a régióbeli és a Hajdú-Bihar Megyei Vásárszövetség tagtelepülései is, ki-ki a maga vásárfiának szánt portékáival. A diószegiek mellett  Hegyközszentmiklósról a Napfény Ereje termékcsalád, székelyhídiak, mihályfalviak, biharkeresztesiek és természetesen a társszervező debreceniek is kirakták a maguk portékáját, nemkülönben a palackozott bachuszi nedűket, amelyekből szintén vásárolni lehetett.

Mihályfalváról a Hegedűs Pincészeten kívül Kiss György fafaragó, Kovács József kézműves, Kovács Éva üveg és kerámiafestő és Molnár Zoltán festő is színesítette a borfesztivál szuvenír felhozatalát.

Sütő Éva

 

Facebook