Nagyszalontán zárult az idei Magyarok Kenyere program

Nagyszalontán zárult az idei Magyarok Kenyere program

Nagyszalontán november 23-án, szerdán az utolsó lisztadományozással befejeződött az idei Magyarok Kenyere program magyarországi része. Az eseményen olyan illusztris vendégek voltak jelen, mint Herczegh Anita, a magyar köztársasági elnök felesége, illetve Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke.

Az átadási ünnepséget megelőzően Böjte Csaba szentmise keretében köszönte meg a Kárpát-medencei magyarságtól érkezett segítséget. A Kárpát-medencét átfogó kezdeményezés során mintegy 3000 magyar gazda több mint 510 tonna búzát gyűjtött össze, amelynek megőrlése nyomán 350 tonna liszt jutott karitatív célokra. A helyi búzaadományokból származó 10 tonna liszten felül Áder Jánosné Herczegh Anita és Győrffy Balázs további 65 tonnát adott át, amelyből az első szállítmánya (20 tonna) szerdán ért célba.

A Pécsről 2011-ben indult Magyarok Kenyere program rövid történetét dr. Korinek László ismertette. A projekt fennállásának hatodik évében a határon túli területek 100, ezen belül Erdély 16 tonnával járult hozzá a jótékonysági projekthez – tette hozzá a pécsi professzor, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítója az idei programsorozat záróeseményén.

A NAK a 2013-as megalakulása óta segíti a Magyarok Kenyere programot, idén pedig már stratégiai partnerként támogatta a kezdeményezés megvalósítását. A kezdeményezés népszerűsége és támogatottsága évről évre növekszik, ennek köszönhetően minden évben egyre több magyar gazda fog össze karitatív célok érdekében.

Idén is, mint minden esztendőben, a határon innen és túlra is jutott az adományokból a rászoruló intézményeknek, liszt és száraztészta formájában is. A Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány 82 intézményébe eljuttatott adományokon kívül – ahol mintegy 2200 gyermeket gondoznak – további 5 tonna lisztet kapott a Bakó Pál által vezetett Szent Erzsébet Egyesület is. Az adományt Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke adta át mindkét intézménynek.

A Böjte Csaba által létrehozott otthonokat alapvető feladatunk és kötelességünk a magunk eszközeivel segíteni. Számunkra ezt is jelenti a nemzeti összetartozás. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a kezdeményezést felkarolta Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita asszony is, akivel így közösen fejezhetjük ki támogatásunkat az itt élők iránt – fogalmazott Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A Magyarok Kenyere program már Erdélyben is aktív, de hiszem, hogy a fejlődés és a segítőkedv nem lankad jövőre sem, hiszen a megőrölt lisztadomány felbecsülhetetlen segítséget jelent minden évben a rászorultaknak – tette hozzá a NAK elnöke.

A Magyar Pékszövetség nevében Septe József a Magyarok Kenyere program sikeréhez és a gyermekotthon támogatásához karácsonyi kalácsok felajánlásával járult hozzá.

Böjte Csaba az eseményen a „Gyermekek Barátja” kitüntetést adományozta Győrffy Balázsnak, illetve Tóth Bélának, a Gyermelyi Zrt. igazgatójának.

Az eseményen jelen volt Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) ügyvezetője, valamint Laskovics István a gazdaszerveződés titkára is. Mint ismeretes, az egyesület kezdeményezője és fő lebonyolítója volt a Bihar megyei begyűjtési akciónak. Az ÉGE pénteken tervezi célba juttatni a még eddig meg nem látogatott árvaházakra eső adományrészt is, hiszen a gyűjtés eredményeképpen Bihar megyében 2,6 tonna liszt készült el.

A Magyarok Kenyere program minden bizonnyal jövőre is folytatódik. A Bihar megyei gazdaegyesületek a „sok millió búzaszem, egy nemzet” – jelszó alatt a következő esztendőben is csatlakoznak majd e nemes kezdeményezéshez.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

 

Facebook
Érintő hírportál