Nagyvárad: kedden folytatódik a figyelemfelkeltő megmozdulássorozat Szent László főtéri lovasszobráért

Nagyvárad: kedden folytatódik a figyelemfelkeltő megmozdulássorozat Szent László főtéri lovasszobráért

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete kedden (június 25-én) 17 óra 30 perctől folytatja figyelemfelkeltő megmozdulásainak sorát a nagyváradi Szent László téren, melynek célja, hogy a kezdeményezők elérjék: a városalapító Szent László király lovasszobra helyet kapjon a Szent László téren.

Mint ismert, a Néppárt, valamint civil- és egyházi szervezetek petícióban kérték Nagyvárad önkormányzatától a városalapító szent király lovasszobrának a város főterén történő felállítását. Kérésük nyomatékosítására korábban élőláncos figyelemfelhívó megmozdulást is szerveztek.

„Kezdeményezésünk csak akkor vihető sikerre, ha következetesen végigvisszük a szobor felállítását célzó küzdelmünket. Ennek jegyében újabb figyelemfelhívó eseményt szervezünk, ahol közös imával fogjuk kérni Szent László lovasszobrának a Szent László térre történő kihelyezését” – nyilatkozta Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke. Az „Imalánc Szent László lovasszobráért” elnevezésű megmozdulásra június 25-én (kedden) délután 17 óra 30 perctől kerül sor a Szent László téren, a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében.

A szervezők szeretettel várnak minden nagyváradit, hogy a helyi magyarság jogos, közösségi igényét egyértelműen a városvezetés tudtára hozzák!

A megmozdulás Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/380838695886428/

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál