Nagyvárad: nemzeti zászlónk meggyújtása ügyében, gyűlöletre való felbujtás miatt tett feljelentést a Néppárt

Nagyvárad: nemzeti zászlónk meggyújtása ügyében, gyűlöletre való felbujtás miatt tett feljelentést a Néppárt

A centenáriuminak nevezett év nem érhetett véget újabb magyarellenes incidens nélkül. Ezúttal Nagyváradon, a Fekete Sas-palota passzázsában, próbálta meg egy ismeretlen, jól látható módon ittas állapotban lévő fiatal nő, meggyújtani a magyar nemzeti lobogót. A történteket egy szemtanú videófelvételen rögzítette.

Az esetre december 30-án, feltehetőleg a hajnali órákban, került sor a szórakozóhelyeiről hírhedt műemléképületben található RMDSZ-székhelynél. Az ügy különös súlyát az adja, hogy a zászlórongálási kísérlet négy hónap alatt immáron a negyedik, ennek ellenére ez idáig az ügyben nyomozati jogkörrel rendelkező Bihar Megyei Rendőrfelügyelőség egyszer sem tudta beazonosítani a tetteseket, annak dacára sem, hogy a városi térfigyelőkamerák felvételei a rendelkezésére álltak. A történteket követően az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete nevében Csomortányi István megyei elnök ismeretlen elkövető ellen tett rendőrségi feljelentést.

Nemzeti zászlónk meggyújtásának kísérlete a hatályos román büntetőtörvénykönyv szerint is bűncselekménynek minősül. A Bihar Megyei Rendőrfelügyelőség arról adott tájékoztatást, hogy ezúttal bűncselekmény elkövetése miatt indítottak nyomozást, melyet január 3-án, a 2019-es esztendő első munkanapján, a Bihar Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészségre továbbítanak. A nyomozást a Büntető Törvénykönyv 253. cikkelyének 1. és 4. bekezdése szerinti rongálás és gyújtogatás miatt indították el.

Az eset kapcsán a rendőrség ezúttal saját hatáskörben, önállóan is eljárást kezdeményezett, illetve a Néppárt feljelentését leszámítva más feljelentés vagy panasz – a rendőrségi illetékes elmondása szerint – nem érkezett.

Ugyanakkor a Néppárt feljelentésében, az említettek mellett, a Büntető Törvénykönyv 369. cikkelye szerinti bűncselekmény, azaz gyűlöletre való felbujtás miatt is feljelentést tett, hiszen a magyar nemzeti lobogó nem csupán a magyar állam, de a teljes magyar nemzet jelképe, közösségi jelkép, melyet nyilvánosan, célzatosan a magyar nemzeti közösség elleni cselekmény formájában kíséreltek meg felgyújtani. Tekintettel arra, hogy a rendőrségi eljárás ezt a rongálásnál sokkal súlyosabb cselekményt nem érinti, a Néppárt január 3-án, az említettek miatt, önállóan is feljelentést tesz az ügyészségen.

Emlékeztetünk arra, hogy – minden vonatkozó sikerpropaganda ellenére – Románia mai napig nem garantálja az ország területén élő nemzeti közösségek szabad jelképhasználatát, sőt, a hatályos zászlótörvény, nem téve különbséget nemzeti jelképek és hivatalos állami zászlók között, kifejezetten tiltja „más országok” lobogóinak szabad használatát. Ilyen körülmények között nem meglepő tehát, hogy a bukaresti belügyminisztérium alá tartozó nyomozóhatóságok nem tesznek semmit a hasonló esetek felderítése és a tettesek megbüntetése érdekében.

Továbbá sajnálattal állapítjuk meg, hogy komoly politikai érdekek fűződnek ahhoz, hogy a jelenlegi vezetők valós eredményeinek hiányában, Románia és Bihar megye az állandó nemzetiségi feszültségek terepe legyen.

Meggyőződésünk, hogy jelen helyzetben higgadtságra, ugyanakkor következetes, arányos és erélyes kiállásra van szükség. Ennek jegyében károsnak ítéljük azoknak a hangoskodóknak a tevékenységét, akik egy ilyen felháborító esetben is, politikai hasznot szimatolva, magyar-magyar viszályt próbálnak kelteni, hiszen a hasonló esetek kapcsán biztonságot adni és a valós számonkérést elérni csak együttműködve tudunk.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál