Nagyvárad programja, mindannyiunk közös jövője!

Nagyvárad programja, mindannyiunk közös jövője!

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete programbemutató gyűlésre hívja városunk polgárait, melynek keretei között ismertetésre kerülnek a Néppártnak a helyi magyarság megmaradása és gyarapodása, valamint Nagyvárad teljes egészének fejlesztése érdekében kidolgozott tervei, javaslatai.

Az esemény érdekessége, hogy bemutatásra kerülnek az Állami Levéltár Bihar megyei részlegénél előkerült 1943-as, Nagyvárad 25 éves hosszú távú fejlesztési tervei is. A mai állapotokkal való összehasonlítás alapján elmondható, sok akkori elképzelés közel 73 esztendő elteltével sem valósult meg, s nem egyet ma is nyugodt szívvel átvehetünk az akkoriakból.

A helyi választások küszöbén fontos, hogy a jelöltek valós és megalapozott tervei, programjai alapján döntsünk, ne aszerint, ki tud harsányabb és hangosabb szórakoztatónak szánt kampányeszem-iszomokat szervezni.

A programbemutató helyszíne a városháza ülésterme (Szent László tér 1.), időpontja pedig június 1-je, szerda, 18 órai kezdéssel.

Várjuk sok szeretettel!

Zatykó Gyula, Nagyvárad polgármesterjelöltje

Facebook
Érintő hírportál