Nem kell a bályoki Károlyi kastély Pásztoréknak, PSD-s kézre került

Nem kell a bályoki Károlyi kastély Pásztoréknak, PSD-s kézre került

Pásztor Sándor, RMDSZ-es tanácselnök javaslatára lemondott elővásárlási jogáról, és nem vette meg a mindössze 350 000 euróért árúba bocsátott bályoki Károlyi-Degenfeld kastélyt a Bihar Megyei Tanács – számolt be róla a Bihoreanul című román lap. A millennium évében(1896) épült impozáns épülethez húsz hektár terület is tartozik. A komplexum valós értéke felbecsülhetetlen, de sokat mondó tény, hogy az az előzőleg birtokló, most pedig árúba bocsátó SC ADL Invest SRL 2011-ben csaknem egymillió euró adott érte az OMV-Petrom-nak. Bályok polgármestere, a PSD-s Arsenie Marosan máris jelezte, hogy élnek elővásárlási jogukkal, és a község megveszi az épületet.

Elpazarolt magyar örökség, elpuskázott vidékfejlesztési esély

A háromszintes főúri kastélyt gróf Károlyi Tibor és Dégenfeld-Schönburg Emma építtette 1896-ban, eklektikus stílusban. A eredetileg nyeregtetővel ellátott kastélyt 1914-ben alakították át romantikus stílusban. A kastélyt fiúk, gróf Károlyi Imre örökölte, aki 1918 után elhagyta az országot, majd 1940-ben pár évre ismét Károlyi uradalom lett. A főúri birtokot 1947-ban kastélyostól államosították, előbb gabonaraktár lett, majd szanatórium. A berettyószéplaki kőolajkitermelő-vállalat 1980 után üdülőközponttá alakíttatta, hasznosítva a parkban talált termálvizet.

A rendszerváltás után több kézen is átment épület valós potenciálja sohasem lett hasznosítva az elmúlt három évtizedben, az kastély állaga egyre csak romlott. Pedig a kastély komoly idegenforgalmat vonzhatna a környékre, célszerű kihasználása jól fizetett munkahelyeket teremthetne, nem beszélve arról, hogy a magyar múlt bemutatásának egyik központja lehetne, és a helybeli magyarok jövőjének katalizátoraként is funkcionálhatna. Ehhez persze a Pásztor Sándor vezette RMDSZ-PSD többségű megyei tanács meg kellett volna vásárolja, de úgy látszik, hogy a magyar épített örökség megóvása, és a vidéki magyarok jövőjének biztosítása csak kampányban fontos, amikor valós lehetőség nyílik erre, azt figyelmen kívül hagyják.

Nem tudhatjuk, milyen megfontolások vezették Pásztort ebben a döntésben (vagy éppen háttéralku), tény az, hogy a kastély magyar szempontokat is figyelembe vevő hasznosítása elúszott, hiszen a román többségű Bályok PSD-s vezetésének minden bizonnyal más célok fontosak. Már csak azért sem nyugodhatunk meg, mert a terjengő hírek szerint Bályok kasszájában arra sincs elég pénz, hogy a helyi iskola mellékhelyiségét rendesen befejezzék. A környékbeli magyarok persze még mindig vigasztalódhatnak azzal, hogy Pásztorék sokadszorra is bejelentették: sportkomplexum épül Feketeerdőn. A magyar arisztokraták által építtetett bályoki kastéllyal meg majd csak lesz valami. Talán egyszer …

K. Szalárdi István

Facebook
Érintő hírportál