Nem lesz adókedvezmény a református egyháznak

Nem lesz adókedvezmény a református egyháznak

Nyolc napirendi pontot és „egyebeket” tárgyaltak kedd délben a mihályfalvi rendes havi tanácsülésen, amelyen Czeglédi Júlia néppártos önkormányzati képviselő elnökölt.

Többek között megszavazták a kórházépület egy részének (a tulajdonképpeni kórház és a sürgősségi osztály) átengedését a margittai kórház ügyvitelébe, elfogadták a harmadik negyedév költségvetésének végrehajtását, költségvetést módosítottak a fizetésemelésekre való tekintettel, ANL-, illetve szociális lakásokat utaltak ki, szerződéseket hosszabbítottak meg.

Megszavazták az Egészségügyi-Szociális Központ új tarifáit, amelyek szerint helybélieknek 700 lej, a nem mihályfalviaknak ezentúl 1200 lej lesz a gondozási díj.

Hosszú vita előzte meg, bár annak ellenére sem szavazták meg a református egyház sokadik folyamodványát, amelyben bizonyos épületek adómentességét kérelmezték: ezek közül az egyik a Márton Áron utcán található hajdani kerekeskúti iskola, (amint elhangzott, az önkormányzatnak nincs tudomása arról, hogy közhasznú vagy iskolai tevékenység folyna benne, ami az adómentességet garantálná), a másik a Kálvin János utcai épület, mely lakóházként van nyilvántartva. Ezt a napirendi pontot a négy néppártos tanácsos ellenszavazata mellett fogadták el.

Az „egyebeknél” elhangzott a sportcsarnokkal kapcsolatosan, hogy igencsak lestrapált állapotban leledzik, amire Csengeri Csongor iskolaigazgató és tanácsos a testület elé tárta a sportterem megépítésének hiányosságait, amelyeket már annak épülése folyamatában, illetve a kész  létesítmény átvételekor személyesen is tapasztalt, sőt rá is mutatott a szigetelések hiányára, a beázásokra, egyéb szakhibákra annak megépítési évében, azaz 2005-ben.

(Felvetődik a kardinális kérdés, vajon nem ugyanaz a testület vagy az általa kinevezett bizottság vette-e át a „kész” munkát, amelynek Csengeri tanácsos is tagja volt már akkor is?)

Gábor Éva önkormányzati képviselő

Gábor Éva önkormányzati képviselő orvosi vagy asszisztensi kabineteket sürgetett mindkét iskolába, amelyek szükségszerűségét fontolóra is vette a döntéshozó testület.

Adófizető állampolgári jogaira hivatkozva Porsztner Béla mérnök is jelen volt a tanácsülésen, aki szintén az „egyebeknél” két javaslattal állt elő: a város jutalmazza meg azokat (ha jól értettük szülőket), akiknek gyermekeik főiskoláikat elvégezve nem hagyták el az országot, azaz itt fejtik ki tevékenységüket, ha nem is Érmihályfalván, de Romániában. Példának állítva saját családját.

Majd javaslatot tett a néhai Kiss Imre tanár díszpolgári címére (post mortem).

Sütő Éva

 

Facebook
Érintő hírportál