Nem szavazta meg a többnyelvű táblákat a nagyváradi RMDSZ frakció

Nem szavazta meg a többnyelvű táblákat a nagyváradi RMDSZ frakció

Mint  arról beszámoltunk, a román kormány néhány hete fogadta el azt a határozatot, amellyel Nagyváradot országos jelentőségű turisztikai övezetté nyilvánította. Ennek kapcsán tegnap  egy olyan határozattervezetet fogadott el a helyi tanács, mely lehetővé teszi, hogy az APTOR, vagyis a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület háromnyelvű tájékoztató panókat helyezzen ki a kormányhatározatban meghatározott városrészek utcáin, terein, hídjain és műemléképületein, feltüntetve azok elnevezését, névváltozatait, rövid szövegben ismertetve a legfontosabb tudnivalókat. Ezzel megnyílhat a lehetősége annak, hogy végre magyar utca és térelnevezések kerüljenek ki a hivatalosan kihelyezett román elnevezések mellé legalább a belvárosban, és végre megoldódhat a városközpont legfontosabb hídjának magyar nyelvű névfelirata is. Mindezt három nyelvű kiviteleben, tehát az angol nyelvű feliratok is megjelennek majd a magyarral együtt, ugyanakkor a fokozódó bukaresti liberálnacionalizmus időszakában tulajdonképpen egyedülálló eredményről beszélhetünk.

Kirei Melinda magyarázkodik

A kedves olvasók egyet találhatnak, hogy Nagyvárad önkormányzatának mely frakciója nem szavazta meg az APTOR (egyébként két másik feladattal is megbízták a szervezetet) felhatalmazását. A vita nélkül elfogadott határozatot egyedül az RMDSZ négy fős frakciója nem szavazta meg, egészen pontosan tartózkodott a szavazásnál. Ez a gyakorlatban persze nemet jelent. A Bihari Napló kérdésére Kirei Melinda frakcióvezető (aki december elsején a tulipános párt nevében a magyarok szégyenére koszorúzni szokott) egy amolyan banális, hazug mentséget hozott fel, tudniillik hogy az APTOR munkatársainak nincs egészségügyi kérdésekben kompetenciája.

Mit nekik többnyelvű tábla?

Ugyanis az elfogadott határozat egyik pontja értelmében az APTOR vállalja azt, hogy elkészítteti és elküldi az egészségügyi minisztériumnak azt a dokumentációt, amelynek alapján a várost állandó jellegű gyógyfürdő központtá lehet majd nyilvánítani. Maga Kirei is érezhette, hogy ez gyenge érv, mert mentegetőzve hozzátette, hogy ők amúgy egyetértenek a háromnyelvű táblákkal, csak éppen nem szavazzák meg.

Értik ugye? A magyar érdekvédelmi szervezetnek nem kell a többnyelvűség, ha azt nem ők „harcolják ki” hanem esetleg a politikai ellenfél munkájának gyümölcse. Remélhetőleg a nagyváradiak nem felejtik el ezt a hozzáállást, ami a pártérdeket szemrebbenés nélkül a közösségi érdek elé helyezi. Kirei Melindának pedig további jó koszorúzást az eljövendő december elsejéken, az talán menni fog, ha a magyarok érdekeinek kiharcolása nem is …

K. Szalárdi István

(fotók: archív)

Facebook
Érintő hírportál