Szilágyi Ferenc Hubart:
Nyárutói számvetés
Kora tavasz óta járom
önként a nagy kanosszát,
jól ismeri ez a járom
az út szélét, s a hosszát.
Amikor még pezseg a vér,
a munkakedv felpörög,
s bár nem terem itt sok babér,
érnek apró örömök.
Ahol mézes szőlőgerezd-
csodát nevelt a robot,
most a részeg darázs ereszt
rovarsörhas-potrohot.
Egy utolsó viadalra
gyúr a hőscincér-hadúr,
édesbús szerelmi dalra
gyújt a tücsöktrubadúr.
A gerlepár már nem smárol,
a pók légyre araszol,
míg a kerti fenyőfáról
cserfes csízek dala szól.
Bősz szúnyoggal viaskodom,
jó párat le is csapok,
de egy férfi ilyen potom
apróságon nem nyafog.
A metronóm, tudom, régen
fáradt szívritmust ketyeg,
kottavonal-vezetéken
gyűlnek fecskehangjegyek.
Az ökörnyál ezüstfonál,
szöghajamra lopva száll,
nekem e kegy nem imponál,
lassan már az ősz kaszál.
