Nyílt nap lesz a PKE-n

Nyílt nap lesz a PKE-n

Március 6-án, pénteken 9–16 óra között nyílt napot tartanak a Partiumi Keresztény Egyetemen. A középiskolások számára nyitják meg az egyetem kapuját és várják a diákokat különböző foglalkozásokra, előadásokra, bemutatókra, hogy megismerkedjenek oktatókkal, hallgatókkal, az egyetem infrastruktúrájával.

A nyílt nap keretében ismerkedhetnek meg a diákok többek között a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen az induló Gépészmérnöki képzés által nyújtott lehetőségekkel is. A 9 órai regisztráció után köszöntőt mond dr. Pálfi József, az egyetem rektora, majd tájékoztatás lesz az Erasmus- és Makovecz-ösztöndíjról. A Gépészmérnöki alapképzési szak a Debreceni Egyetem Műszaki karának 2020-ban induló kihelyezett tagozata. Az indított specializációk: gépjárműtechnika, illetve járműipari folyamattervező.

Az ismertetőn a Debreceni Egyetem Műszaki Karát a Gépészmérnöki Tanszék képviseli, karöltve az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal (EMT), annak érdekében, hogy minél bővebb tájékoztatót nyújtsanak a diákoknak a felvételivel és a képzéssel kapcsolatban, valamint a leendő gépészmérnökök helyben és a régióban adandó lehetőségeiről. Elérhetőségeik: Debreceni Egyetem Műszaki Kar, Gépészmérnöki Tanszék. E-mail cím: gepeszmernok@eng.unideb.hu, telefon: 0744-632-238. – Az EMT Bihar megyei fiókszervezete.

Az egész napos rendezvényre regisztrálni a partium@partium.ro email címen lehetséges.

Facebook
Érintő hírportál