Óráról órára ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ország vezetőitől koronavírus ügyben

Óráról órára ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ország vezetőitől koronavírus ügyben

Cáfolta azokat a híreszteléseket Ludovic Orban miniszterelnök, amelyek szerint a szerdától életbe lépő teljes kijárási tilalom idején a 65 évnél idősebb személyek egyáltalán nem hagyhatják el lakásaikat.

Bizonyos napszakokban ők is elmehetnek bevásárolni, sőt szeretnék lehetővé tenni, hogy a boltokban és gyógyszertárakban külön szolgálják ki őket – mondta a kormányfő kedd esti sajtótájékoztatóján. A kijárási korlátozás hétfő estétől csak 22 és 6 óra között volt érvényes, de Klaus Johannis államfő kedden kora délután bejelentette, hogy kiterjesztik nappalra is, azaz a lakosság 6 és este 22 között is csak indokolt esetben – munkavégzés, bevásárlás, halaszthatatlan gyógykezelés, a ház környéki séta vagy kutyasétáltatás miatt – hagyhatják el a lakhelyüket, de akkor is, kötelezően magukkal kell vinniük a munkahelyi igazolást vagy a saját felelősségre kitöltött lakhelyelhagyási nyilatkozatot.

Ugyanakkor Johannis bejelentette a 65 év fölötti személyek kötelező és folyamatos vesztegzárát is, amit a román kormányfőnek kedd estére már sikerült enyhén „kimagyaráznia”, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a kedd esti megbeszéléseken még mindig változhatnak a szabályok.

S. É.
Facebook
Érintő hírportál