Öröm az ürömben

Öröm az ürömben

Előre látható volt, hogy a fölényesen megnyert elnökválasztás után, a liberálisok elkezdik a politikai erőtér átrendeződését. Máris előrehozott választásokról beszélnek, hogy a biztos parlamenti többséget is megszerezzék. Az előrehozott választásokon borítékolható a sikerük, és ha létrejön a máris körvonalazódó koalíciójuk az USR és a PMP képviselőcsoportjával, akár kétharmados többséggel kormányozhatják az országot. Annak birtokában pedig, az ismét kétfordulósra változtatott önkormányzati választási törvény feltételei között, a helyi és a megyei tanácsok többségében is átveszik a vezetést.

Nagyváradon és Bihar megyében szinte biztos, hogy így fog történni.
Ezek után már nemcsak a politikai elemzők látják, hogy az RMDSZ alaposan eltaktikázta magát, amikor a szociáldemokraták támogatása miatt, vállalta a konfrontációt a liberálisokkal. Jelenlegi viszonyukra jellemző, hogy az elnökválasztáson Johannisnak csak a magyarok támogatására volt szüksége, az RMDSZ-t nem szólította meg, keresztülnézett rajta. Előreláthatóan, ez a viszony így is marad, mivel sem országos, sem helyi szinten nem lesz szükség az RMDSZ támogatására, így a szövetség hosszú ideig nem is kerül a hatalom közelébe. A nem éppen magyar barátságáról híres Rares Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt megmondó embere, nemrég kifejtette, hogy a romániai magyarsággal korrekt viszonyra kell törekedni, de az RMDSZ-szel nem fognak koalícióra lépni. Ha igaz, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság kizárólagos képviselője, ez a helyzet azt jelenti, az erdélyi magyarság az elkövetkező választási ciklusban nem sok jóra számíthat a politikai hatalom birtokosai részéről.
Nem öröm, inkább üröm ez számunkra!

Szerencsére nem igaz az, hogy az RMDSZ a magyar közösség egyedüli képviselője. A Néppárt nem hagyta képviselet nélkül azokat a magyarokat, akik nem helyeselték a posztkommunista, korrupt kormány támogatását. A Néppárt előre látta, hogy a Szociáldemokrata Párt előbb-utóbb elveszti a választók bizalmát, és attól kezdve az RMDSZ sem lesz koalícióképes, ezért együttműködést alakított ki a liberálisokkal.
Hároméves helyi szintű együttműködésünk nem hozott ugyan látványos áttörést, de sikerült korrekt és méltányos alapokra helyezni a nagyváradi magyar közösség és a városi tanács viszonyát. Megkaptuk például a város kulturális költségvetéséből, a magyarság arányának megfelelő, 25 százalékos részt, amiből számos színvonalas magyar rendezvény finanszírozása valósulhat meg.

A nagyváradi magyarság kikerült a vársáncból, immár a főtéren tartja rendezvényeit, nemcsak március 15-én, hanem újabban augusztus 20-án is. Láthatóbbá váltunk, kulturális örökségünk jobban jelen van a város életterében: emlékművet állítottunk a várban Szent László és Luxemburgi Zsigmond temetkezési helyén, szobrot állítottunk Gróf Rhédey Lajosnak és nemsokára Ifj. Rimanóczy Kálmánnak is szobrot állítunk, és teret nevezünk el róla. Régi fényükben pompázó magyar nevet viselő szecessziós palotáink a város turisztikai vonzerejét jelentik.Sikerült a Mihai Viteazul parkot, Olaszi parkká átnevezni. Lassan ugyan, de biztosan haladunk a kétnyelvűsítés felé, a felíratok kihelyezésében és a lakossági ügyintézésben is. A nagyváradi magyarok számára nagyon fontos, hogy jó legyen a viszony a szomszédos Debrecennel, nos, együttműködésünknek köszönhetően Debrecen és Nagyvárad kapcsolata sohasem volt ennyire szoros.

Távolról sem vagyunk elégedettek, de örömmel tölt el bennünket, hogy előrelátó politikánk beigazolódott és eredményeket hozott a nagyváradi magyarok számára! Még nagyobb elégtételt jelentene számunkra, ha az elkövetkező hónapokban, amikor a liberálisok a helyi szinttől, a parlamenten át, az elnöki hivatalig előreláthatóan megszerzik a többségi hatalmat, sikerülne erdélyi szintre kiterjeszteni az együttműködési gyakorlatunkat.
Öröm lenne az ürömben!

Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke, a nagyváradi polgármesteri hivatal kabineti konzultánsa

Facebook
Érintő hírportál