Pap Sándor maradt a Néppárt elnöke Érmihályfalván

tisztújítás2tisztújítás3Pap Sándor maradt a Néppárt elnöke Érmihályfalván

Kedden este több tucat tag jelenlétében  tisztújító közgyűlés zajlott az Erdélyi Magyar Néppárt érmihályfalvi szervezeténél, mely szervezetet az eddigiekben Pap Sándor elnökölt. A párton belüli tisztújításokra kétévente kerül sor, így április közepéig minden településen megejtik a belső választásokat.

Az eseményen jelen volt Csomortányi István, a párt megyei elnöke is, aki ebbéli minőségében vezette a procedúrát. Ezt megelőzően beszámolt más Bihar megyei településeken zajló tisztújításokról, a Néppártot érintő megyei történésekről, valamint felhívta a figyelmet az április 22-én sorra kerülő székelyudvarhelyi országos küldöttgyűlésre is, amelyre várják a helyi szervezetek leendő küldötteit.

tisztújítás4Az érmihályfalvi szervezetet héttagú elnökség vezette, ezt a felállást ismételten jóvá hagyta a közgyűlés.

A héttagú vezetőség alelnökei Szentes Attila és Tóth Csaba, titkára Szilágyi Erika, pénztárosa Czeglédi Júlia, az elnökség további tagjai pedig Nyíri Magdolna és Kecskés Zoltán voltak.

Mivel Pap Sándoron kívül  a helyi szervezet vezetői tisztségét betöltendő nem akadt más jelölt, nem volt szükség titkos szavazásra. Így a tagság egyhangúlag ismételten  bizalmat szavazott a volt elnöknek.

Új jelöltek hiányában az elnökségi tagokat is újraválasztották.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál