Párhuzamok, avagy mese a szent lólábról
Azt mondják, a jó firkásznak előbb-utóbb szimata lesz a kétes dolgokhoz, vagy stílusosan szólva, olyanná válik, mint a rendőrkutya. Messziről megérzi, ha valahol valami bűzlik. A magamfajta mezei újságíró is jól ismeri a vidék megélhetési politikusait, a hozzájuk nőtt, a velük szimbiózisban élő, felségterületüket körbepisilő csahos ebeket. Még az egyházfik „tévelygéseit” is jól ismeri, akik ha belebuknak valami rusnya sztoriba, és nem lehet elsimítani az infámiát, nyomban felkarolja őket valami „ernyőszervezet” vagy mi a szösz, de tény, hogy itt mindenki megúszhat mindent. Csak tudjon helyezkedni.
Az elmúlt években szerény kis megyénk elöljáróiról is sok botrányos dolgot szellőztetett meg a sajtó, bár nem jellemző minden településre a megélhetési politizálás. Bármilyen hihetetlen, akad, ahol nincs mit takargatni.
Vannak hivatalok, ahol előzetes bejelentés nélkül is szívesen látnak, nyílt tekintetek fogadnak, nincs sunnyogás, nem vágnak pofákat, grimaszokat, nem próbálják hamar-hamar lerázni a kéretlen némbert. Lehet kérdezni, mindenre megfontoltan, precízen jön a válasz. És csodák csodája, az információ is szóról szóra egyezik a pár héttel, hónappal azelőtt mondottakkal.
Vannak azonban olyan települések is, ahol ha kellemetlen kérdéseket gyanítanak a telefonhívás mögött, az érintettek máris „házon kívül” lesznek. A szolgálati számon más felel, és közli, a fontos ember a megyeközpontban intézi a nép ügyes-bajos dolgait. Vagyis nem ér rá az újságíróra.
Bármennyire furcsállom, hogy a szolgálati telefonja nélkül jár-kel széles e megyében, mindig van rá magyarázat.
Mindenkinek szíve-joga nem nyilatkozni, bár a közügyek takargatása sok paragrafust kimerít.
Az utóbbi időben egy újabb érdekes dolgot volt alkalmam megtapasztalni, bár meg sem lepett túlságosan. Ugyanis a felebaráti szeretet „nevében” a reverendák, palástok és csuhák alól, de még a mögöttük zajló politikai társasjátékokból is egyre inkább kilátszik lóláb. Egyházi alapítványok, egyesületek háza táján sem szeretnek már látni bennünket, mert nem kell nekünk mindent tudatni, láttatni.
Úgy hát ott is résen vannak mostanság. Kérdésnek helye nincs, mert megeshet velünk, „hogy az egész Kárpát-medencében nem kapunk többé állást”.
Bizony!
Sütő Éva
