Partiumi és erdélyi gazdák az OMÉK-on

Partiumi és erdélyi gazdák az OMÉK-on

Csütörtökön nyílt meg a budapesti 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK). A kétévente megrendezésre kerülő seregszemlén az EMGE-Szövetség keretében az Érmelléki Gazdák Egyesülete is képviseltette magát, mellettük a Kolozs megyei aranyosszéki gazdák és több belső-erdélyi mezőgazdász egyesület is bemutatta portékáit.

Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság legrangosabb seregszemléjének, valamint az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepének nevezte a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK), amelyet Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Az agrárminiszter kiemelte, a rendezvény több mint egy évszázada mutatja be a magyar mezőgazdaság legjavát, amelynek idei mottója: A fejlődés hagyománya, amely kifejezi, hogy a magyar agrárium korszakváltás küszöbén áll.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, aki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke is egyben hangsúlyozta: a kiállításon bemutatott technológiák és eszközök igazolják, hogy Magyarország a 21. században is képes versenyképesen működtetni az agrár-élelmiszeripari gazdaságot.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője kitért arra is, hogy a világgazdasági trendek alapján az OMÉK a jövőben a vásári és szakmai jellege mellett regionális, üzleti élelmiszer-fórummá és kiállítássá fejlődhet, ez nemcsak az országimázsnak tenne jót, hanem a magyar élelmiszeriparnak is.

Az ügyvezető elmondta, hogy a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a vasárnapig tartó rendezvény mintegy 40 ezer négyzetméteren 680 kiállítóval várta a szakmai érdeklődőket és a nagyközönséget.

Az idén az OMÉK fókuszában a magyar élelmiszeripar állt, emellett többek között szakmai programokon, állat-, valamint mezőgazdasági gépbemutatókon, látványkonyhás kóstolókon, illetve könnyűzenei koncerteken vehetett részt a nagyközönség.

A Kárpát-medencei gazdaszervezetekre is kiterjedő nagyvásár elsődleges célja tehát ezúttal is arra irányult, hogy szakmai szempontból mutassa be a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre, manufaktúrákra épülő gazdálkodást, és megismertesse a szakmával, a nagyközönséggel annak értékeit, eredményeit. Ennek jegyében a partiumi, illetve az érmelléki gazdák is olyan portékákat sorakoztattak fel, amelyek ezekre a termékekre helyezték a hangsúlyt, hasonlatosan a hazai nagyvásárokon, amelyek egyre népszerűbbek a természetes alapanyagú áruik által.

Az érmelléki gazdák és kézművesek termékeinek bemutatója mellett a kistérség borait a bihardiószegi Heit-pincészet, a székelyhídi Czapp-pincészet, valamint az érmihályfalvi Hegedűs-pincészet népszerűsítette.

A borok mellett a tájegység kistermelői is felvonultatták kézműves- és biotermékeiket – sajtfélékkel, szörpökkel, kertészeti termékekkel, mézfajtákkal, mézeskalácsokkal, hidegen sajtolt olajokkal, fűszerpaprikával és egyéb minőségi biotermékekkel gyarapítva a Partium és Erdély hírnevét.

Szombaton került sor a falugazdászok képesítéseit igazoló tanúsítványok kiosztására is, mely képzést az Agrárminisztérium és a Szent István Egyetem szervezett a Kárpát-medenceiek számára, amelyet valamennyien jó teljesítménnyel végeztek el. Az ÉGE hálózatához tartozó tanúsítványokat Csomortányi István, az EMGE-Szövetség elnöke vette át dr. Kozári Józseftől, a gödöllői Szent István Egyetem Szaktanácsadási és Továbbképzési Központjának vezetőjétől.

Az Érmelléki Gazdák Egyesületének a kiállításon való megjelenését támogatta a Bethlen Gábor Alap.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál