Partiumi turnén a Végítélet

Partiumi turnén a Végítélet

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Tőkés László EP-képviselő irodája szervezésében színházi előadásokra kerül sor november 11-14. között négy partiumi helyszínen. Székelyhidi Ágoston Végítélet című történelmi drámáját ma este 18 órakor Nagybányán, az Ifjúsági Házban, holnap, 12-én 19 órakor Désházán (Szilágy m.) a kultúrházban, 13-án 18 órakor Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban, 14-én 19 órakor Ágyán (Arad m.) a kultúrházban mutatják be. A művet – melynek központi témája Tőkés Lászlónak az 1989-es romániai események alakulásában játszott szerepe – Meleg Vilmos és Dánielfy Zsolt színművészek alkalmazták színpadra, kettejük mellett fellép még Szíki Károly, Horányi László, Varga Vilmos, Kiss Törék Ildikó, Miske László, Csutak Miklós. A Meleg Vilmos rendezte előadásra ingyenes a belépés mindenik helyszínen.

Facebook
Érintő hírportál