Péntektől hivatalosan is elindul a Partiumban az SZNT európai polgári kezdeményezéséhez kötődő aláírásgyűjtés

Péntektől hivatalosan is elindul a Partiumban az SZNT európai polgári kezdeményezéséhez kötődő aláírásgyűjtés

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke nagyváradi sajtótájékoztatóján jelentette be: péntektől hivatalosan a Partiumban is kezdetét veszi a Székely Nemzeti Tanács történelmi régiókról szóló európai polgári kezdeményezéséhez kötődő aláírásgyűjtés, melyet a Néppárt minden rendelkezésére álló eszközzel támogat. A kézjegyeket papíron a Néppárt helyi irodáiban és szervezeteinél gyűjtik, valamint a kezdeményezés online is támogatható a www.nemzetiregiok.eu címen.

„A Néppárt megalakulásától kezdve fő programpontjának tekinti a történelmi régiók romániai visszaállítását. Hisszük és valljuk: nem csak a magyar közösségek területi autonómiájára van szükség, hanem arra is, hogy az összes történelmi régió saját pénzügyi és közigazgatási hatáskörökkel rendelkezzen. Tulajdonképpen nem kérünk mást, mint a német modell romániai alkalmazását, hiszen ami Németországban működik, az nekünk is megfelel” – jelentette ki Csomortányi István. A Néppárt elnöke rámutatott: a román kormányzatok mindmáig adósak maradtak az ország közigazgatási átalakításával, a 1968-as megyereform pedig kifejezetten káros volt a magyar közösségekre nézve. „Az SZNT európai polgári kezdeményezése szoros összefüggésben van a történelmi régiókkal, ez ugyanis – a Minority SafePack-hez képest – már nem csupán nyelvi és kulturális jogokról, hanem földrajzi területekről és költségvetési forrásokról szól. Célunk, hogy az Európai Unió parlamentje úgy szabályozza az uniós kohéziós politikákat, hogy a tagállamok az EU-s forrásokat ne hasznosíthassák valamely régió kárára, elsorvasztására. Fontos hangsúlyoznunk: a történelmi régiók alatt olyan földrajzi egységeket értünk, melyek nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkeznek. Ennek értelmében tehát nem csak a magyarok által lakott régióknak származna előnyük a kezdeményezésből, s ezért akár román nemzetiségű polgártársaink is nyugodt szívvel támogathatják azt” – mondta Csomortányi. A pártelnök hangsúlyozta: az SZNT kezdeményezése kiegészíti a korábbi, szintén sikeres Minority SafePack-et. „A történelmi régióknak több szabadság jár, hiszen nap mint nap tapasztaljuk: a gazdasági fejlődés és jólét legnagyobb akadályozója Bukarest. Hiába Erdélyben a legalacsonyabb a munkanélküliség, hiába itt található a legtöbb külföldi befektető és hiába itt a legjobb az adózási morál, a Bihar megyei vagy például a székelyföldi átlagkeresetek mégis csak a bukaresti felének felelnek meg. Tapasztaljuk a számunkra fontos infrastrukturális fejlesztések teljes hiányát, így e mostani európai polgári kezdeményezés létfontosságú. Ne Bukarestben döntsék el, hogy mire van szükségünk itthon” – mondta Csomortányi István.

A sajtótájékoztatón elhangzott: pénteken Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közösen megkoszorúzzák a nagyváradi várban nemrég felavatott, Szent László sírját jelölő emlékhelyet, majd ezt követően tájékoztató fórumot tartanak a Szent László Napok keretében működő, néppárti közéleti sátorban, mellyel hivatalosan is kezdetét veszi az európai polgári kezdeményezéshez kötődő partiumi aláírásgyűjtés. „Minden erőnkkel azon leszünk, hogy sikerre vigyük a kezdeményezést, irodáinkban és helyi szervezeteinknél papíron is aláírhatók a támogatói ívek, valamint ugyanez megtehető online is a www.nemzetiregiok.eu oldalon. Partiumiakként és Bihar megyeiekként látnunk kell: az SZNT kezdeményezése megerősíti az partiumi autonómia ügyét is” – zárta felszólalását a Néppárt elnöke.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál